2011. december 5., hétfő

Máthé Sándor: A várakozás ideje

2011. 12. 04. A várakozás ideje Máthé Sándor

Napjainkban elég gyakran halljuk, hogy nincs időnk semmire. Ezzel ellentétben olyant is hallunk, hogy valamivel agyon kell ütni az időt. Milyen borzalmas kifejezés. Mindez azért van, mert nem tudunk értelmesen, hasznosan bánni a számunkra rendelt idővel.

Időt szentelni, áldozni valamire, vagy valakire, nem azonos az idő eltékozlásával.

Tudunk-e időt szentelni saját magunkra? Ilyenkor tudjuk észrevenni – a csendes pillanatokban – a jelentéktelennek tűnő, mégis fontos dolgokat, amelyek körülvesznek. Akkor érzed igazán az életet, amikor gyermekeid, unokáid körében, szeretteid, barátaid társaságban vagy.

Advent idején a sok külsőség, felhajtás mellett történnek belső lelki események, csodák is. Olyan ez az időszak, mint amikor fény derül, és megérezhetjük a nyugalom, a békesség áldását. Ott vagyunk otthon, ott érezzük jól magunkat, ahol fény és világosság van.

Egy kis humoros történet jut eszembe:

János részegen megy haza. Mikor kaput akar nyitni, észreveszi, hogy elveszítette a kulcsot. Tapogatózni kezd a sötétben, aztán odébb meglátja az utcai lámpa fényét, odamászik, és folytatja a keresést. Komája hazajövet látja Jánost, amint négykézláb a lámpa fényénél keresgél.

– Mi történt. János? Mit keresel?

– Hát az történt, édes komám, hogy elveszítettem a kapu kulcsát.

– Hát hol veszítetted el?

– Azt hiszem, hogy valahol ott odébb.

– De hát akkor miért itt keresed?

– Sze’, azért, mert csak itt van világosság.

Elveszítettünk valamit, vagy éppen valakit? Talán nem is tudjuk, hogy mit és hol, de milyen jó, hogy olyan időt élünk, amelyben világosság árad, a lélek világossága. Sőt, ennél több is van: az ígéret, hogy az adventi fényben megtalálhatsz sok mindent, amit elveszítettél, ami hiányzik életedből. Ezért szép az advent.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése