2011. 07. 06. Eszpresszó Bíró Attila
„HÁT ISTEN NEKI, jere, üljünk be egy feketére az eszpresszóba. Számomra új dolog ez, új műfaj. Meg kell szokni” – ezekkel a szavakkal indítja egyik újságcikkét Márai, 1940. február 17-én. S aztán bemutatja a rövid tartózkodásra berendezett helyiséget, kicsiny asztalaival, liliputi székeivel és a nikkelezett gép villanyerő sajtolta mérges feketéjével. Ő, aki megszokta a kávéházak nyugodt, ünnepélyes márványasztalait, felkönyökölve, ráérősen eposzokat írt, s egy-egy kül- és belföldi újságcikk elolvasása után éppen a jövőbe akart látni…
Hetven év múltán ez a tempó csak hatványozódott, s az akkori sietség ma rohanássá nőtte ki magát. Boldogtalan otthontalanság… S a nyugtalan lelkek sietős percei ma még inkább másodpercekként pörögnek alá, a visszafordíthatatlan múlt pokoli üstjébe.
A minap ott álltam a sepsiszentgyörgyi Mikó utca sarkán – ebéd híján korgott a gyomrom –, bambultam a nyári esőcseppek szabályos tánclépései közt, s arra lettem figyelmes, hogy egy három év körüli kislány toporzékolt a „jól öltözött” anyja ölében. Hatalmas hamburgert nyomott a kislány kezébe, s másik karját fogva szaladtak az átjárón. A gondosan elkészített ebéd fele az út közepén maradt, és a kislánynak ez okozta gyógyíthatatlan bánatát.
Te érted ezt? Én nem! De ne sopánkodj, hanem igyekezz megérteni. Szokjál hozzá, hogy a világ változik. Siess, és ne lábatlankodj a hot dog árus előtt, mert nem illik sokáig elfoglalni a jogaikért küzdő polgártársak helyét. Két telefoncsörgés között ugorj be az eszpresszóba, reggeli kávéddal ne időzz…
Én addig egy kis időre csendesen bemegyek egy kávéházba, s kitalálom, mit főzzek ebédre. Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése