Szabó Előd: Csapás

2011. 07. 21. Csapás Szabó Előd

Amikor az Úr meg akarja szabadítani népét a fogságból, tíz csapással lágyítja meg az egyiptomi fáraó megkeményedett szívét. A tíz közül az egyik legsúlyosabb csapás, hogy Egyiptom vizei vérré változtak.

Egyiptom számára a víz nagyon sokat jelentett. Az egyiptomi nép istenként tisztelte az országot átszelő Nílus folyót, mert „jóindulatától” függött élete, jóléte. Ezt a tiszteletet mi szinte fel sem tudjuk mérni, hiszen olyan áldott földön lakunk, ahol források fakadnak a hegyoldalakban, s a tiszta víz csillogóan kínálja fel önmagát. Éppen ezért nem is becsüljük annyira: szennyezzük vagy helyettesítjük annyi másféle itallal...

Lelkünknek is szüksége van a tiszta vízre, mert ahogyan nem mindegy, hogy mit iszunk, úgy nem mindegy az sem, hogy mivel tápláljuk lelkünket. Az Isten-hit tiszta forrás: nem cifra, nem színezett és ízesített, nem mesterségesen tartósított, de természetes, egészséges és életet adó. Nagy csapás az ember számára, ha ezt a tiszta forrást mással pótolja, ha lelkének szomját a kézenfekvő, könnyen elérhető, hamis színekkel és ízekkel kínált táplálékkal pótolja. Mert akkor a víz vérré válik...

A bölcs mondás szerint a vér nem válik vízzé. Tapasztaljuk egyre inkább azonban ennek a mondásnak a cáfolatát, bizony vérként hozzánk tartozó értékeinket sokszor felhígítjuk: család, nemzet, vallás, történelmi múlt, becsület, szorgalom.

Az Úr segítsen minket, hogy víz vérré ne váljon forrásainkban, s vér vízzé ne híguljon ereinkben!