2011. 07. 19. R.N. első levelének első fejezete a nagyra becsült Timóteushoz Rácz Norbert
Kegyelem néked és békesség, Kedves Timóteus, Testvérem az Úrban! Hálát adok a mi Urunknak, Istenünknek, hogy lehetővé tette számomra azt, hogy olvashattam rólad, nagyra becsült Testvérem, és ismerhetlek téged, még akkor is, ha az idő – fájdalom – oly igen elválaszt minket egymástól. Öröm számomra, hogy benned olyan társra találtam, aki mind életkörülményében, mind világszemléletében oly hasonló helyzetben van énvelem. Mert hát látod, nagyra becsült testvérem, mind korunk, mind helyzetünk igen hasonlít. Igaz ugyan, hogy a majd két évezred könyörtelenül ellehetetleníti a személyes kapcsolat létrejöttét, ám az is tény, hogy te fiatalon váltál kővé az idő mindegyre dermesztő lávafolyásában, így feljogosítva érzem magam, hogy a közös életkorra és helyzetre való tekintettel testvéremnek, sorstársamnak, egyben bölcsebb és tapasztaltabb vezéremnek tartsalak téged, aki színről-színre hallgathattad nagy tanítónknak, a társzoszi Pálnak a szavait, sőt abban a megtiszteltetésben részesülhettél, hogy a páratlan apostol – kivel szívesen vitáznék, ha erre lehetőségem lenne – két levélben is személyesen téged szólított meg, és oktatott a mi Urunk ismeretére.
Levelem célja – az apostoli szukcesszió elvét tiszteletben tartva – hogy számot adjak arról a korról, melyben e földi létet nekem megadatott élnem, figyelmemet azon témák felé fordítva, melyeket a tehozzád címzett első levélből vélek kimazsolázni. Ebbéli törekvésemben az az elképzelés vezérel, hogy Téged elsősorban a gyülekezetépítés kérdései érdekelnek, illetve gondolkodásod középpontjában áll a keresztényi közösség helyes életvitelének kérdése. Íme, látod, mélyen tisztelt Testvérem, még egy közös pont, ami minket összeköt. Tudod, napjaim nem sokban különböznek attól a kortól, melyben te éltél. Bár bizonyára igen elcsodálkoznál mindazon, amit ma tapasztalnál, mégis első meglepettségedből felocsúdva láthatnád, az alapvető kérdésekben bizony a világ sokat nem változott, hiszen nagyra becsült tanítónk, Saul törekvése nyilván mutatja, milyen ádáz harcot kell vívni minden korban a hamis tanítók ellen. Sőt manapság az okozza a legnagyobb gondot, hogy nehéz a búzát a konkolytól elválasztani, a megannyi génmódosított (erről többet egy későbbi levelemben írok majd) növény – a túlélési ösztöntől hajtva – olyan viselkedési sémákat produkál, mely a legtapasztaltabb földművelőket is megtéveszti, úgy, ahogy a lelkiek világában, a sok szellemi konkoly is azonképpen változott, hogy a megmaradás és a siker hogyan biztosít túlélési lehetőséget számukra. Tudod, mélyen tisztelt Testvérem, nagyra becsült tanítónk példája a hitről és a jó lelkiismeretről olyan iránytű, melyet mindannyian valamilyen módon elő kellene vegyünk lelkünk tarisznyájából, azért, hogy a teáltalad is megélt apostoli tevékenységben biztosan ússzunk a lét tengerén, és ne veszítsük szemünk elől a názáreti Jézus tanítását, ami mindkettőnk számára út, igazság és élet.
(folytatás következik)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése