Székely Kinga Réka: A kisdiák emlékei

2011. 07. 13. A kisdiák emlékei Székely Kinga Réka

Az évzárón a kisdiákok boldog izgalommal lapozgatták az ajándékba kapott könyveket. Fél szemmel a tanító nénire sandítottak még, figyelmet mímelve, de már az oklevelek és a könyvek tarka világa bódította őket. A szülőkből, nagyszülőkből álló nézőközönség könnyeit törölgette egy-egy jól sikerült szavalat és ének után.

Biztos vagyok benne, hogy lélekben mindenki újra szembenézett a kisdiákkal, aki volt hajdanán.

A múlt kísért, megelevenedik, a múlt mindig jelen van, a múlthoz igazodik minden. Hozzá hasonlítjuk jelen történéseinket. Függetlenül attól, hogy pont ugyanolyanra – vagy épp ellenkezőjére – akarjuk teremteni a jelent, a múlt leghatékonyabb erőforrásainkat serkenti munkára.

Aki értéket, követendő példát ismer fel a múltban, az minden erejével azon van, hogy saját élete, beszéde és tettei, a múltbeli példa hasonmásai legyenek.

Aki megveti a múltat és viszolyog annak szereplőitől és helyzeteitől, az minden erejével azon van, hogy minden perce, szava, mozdulata eltérő, vagy teljesen ellenkező legyen.

Én pionír kisdiák önmagammal néztem szembe, aki hajdan szent lelkesedéssel küzdött azért, hogy megszerezze a piros-sárga-kék pionír kitüntetéseket. Szembenéztem a kisdiákkal, aki néhány évzárót abban az abszurd vágyban töltött el, hogy felnőni csakis azért érdemes, hogy a jó pionírból jó párttag lehessen. Szembenéztem a kisdiákkal, aki haragudott, ha valaki figyelmetlenségből pionírszoknyáját összegyűrte, és egyenesen a lénye elleni támadásnak minősítette, ha valaki megtépázta pionír nyakkendőjét.

A jelen évzárón a legfiatalabbtól a legidősebbig közösen mondtuk a Miatyánkat, susogtak a székely szoknyák, zsoltárok és ősi népi dallamok töltötték el a szívünket, és a furulyaszó még a rétig is elhallatszott.

Szánakozva simogattam meg lélekben a pionír kisdiákot. Az identitászavar a pionírruhával együtt a megemésztő múlté.