2011. 09. 07. Utazás önmagunk felé Székely Kinga Réka
Ha még egyszer Amerikába mész, vigyél el minket is – mondja hatéves kislányunk. Jó, mondom én, s mentségemre felhozom, hogy biza a repülőgépjegy árak nagyon magasak, és bár hajóval is lehetne menni, mi mégsem hajókázhatunk, mert annyi pénzünk, hogy egy luxushajó-jegyet megvegyünk nem is volt, és nem is lesz soha. Csabika szerint, aki nyolc éves, teleportálhatnánk magunkat, az nem kerülne pénzbe. És ne mondjam, hogy a teleportálás lehetetlen, mert amikor azt kérdezte tőlem, hogy mi az a lélek, amiről annyit prédikálok a templomban, akkor azt válaszoltam, hogy olyan erő, ami láthatatlan, de mégis van. Tehát ha van lélek, akkor van teleportálás is. Nagyobbik fiúnk szerint vagy lottózzunk, vagy hagyjuk apát dolgozni, hogy legyen pénzünk. Ekkor jön a mentő ötlet a legkisebbiktől, aki négy éves lesz őszi hálaadáskor, hogy menjünk repülőszőnyeggel. Hatalmas hahótázás söpri el a jóindulatú javaslatot. Méghogy repülőszőnyeg?! Az lehetetlen, lepotyogunk róla, bele az Atlanti Óceánba, és megesznek a cápák, lenyelnek a bálnák. Különben is az csak mese az Ezeregyéjszaka legszebb meséiből. A legkisebbik sírni kezd. Vigasztalni próbálom, mondván csak azért nem mehetünk repülőszőnyeggel, mert nem vagyunk arabok. Arabnak kell lenni ahhoz, hogy repülhessünk a szőnyeggel. Ettől megnyugszik.
Nekem pedig eszembe jut a magyarországi kirándulásunk, mely a családdal együtt az első volt. A gyerkőcök le voltak nyűgözve attól a ténytől, hogy ott mindenki magyarul beszél. Ők maguk is szerettek volna kitűnni valamivel, ezért mintegy titkos társaság tagjai nyomatékkal ismételték mindenkinek akihez hozzáférhettek, hogy ők nem laknak Magyarországon, de ők is magyarok. Beszélnek magyarul, értik ennek a másik országnak a nyelvét.
Egy kicsit ijesztőnek és szórakoztatónak tartom, amint az emberek megpróbálják önmagukat meghatározni. Mély csodálattal, de ugyanakkor rettegéssel vizsgálom azokat, akik meg szeretnék már találni igazi útjukat, igazi énüket. Akiknek nem elég a repülő, hanem varázsszőnyeget szeretnének, de csakis önmaguknak.
Az emberek keresik saját életösvényüket: poziciójukat a társadalomban, helyüket a közösségben, tulajdonságaiknak sajátos jegyeit az öltözködésben, kiválóságukat a lelkiség és a belső értékek felsorakoztatásában. Vannak, akik a repülőzést, a hajózást szeretik, a közösségi élményt. Vannak, akik egyedül akarnak járni.
Szerintem a vallásos hit nem a varázsszőnyegeseké. Az igaz vallás az élet iránti alázatra tanít, a mindenkiben létező hasonló emberi vágyak és igények felismerésére, és a kölcsönös elfogadásra. Aki a világ fölé helyezi önmagát, aki elhiszi, hogy minden erő az ő kezében van, aki a kizárólagosságot hirdeti, az csak kereső. A lényegében vallásos ember benne van a világban, érzi és tapasztalja a lét és a nemlét összefüggéseit, és életútját akadálymentesen tudja hozzákapcsolni környezete útjaihoz.
Egyszer csak elrepülünk családostól is Amerikába. Remélhetőleg akkor is tudni fogjuk, hogy hálával tartozunk mindenkinek, aki a repülést meghonosította, hogy életünk nemcsak a mi kezünkben van, és hogy önmagunk megtalálása nem kell feltételezze mások kipusztulását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése