2011. 11. 28. Töprengő Andorkó Attila
Néha meg-megállok, lehet, hogy lehajtott fejjel, és a megtett utam végiggondolom. Néha el-eltöprengek azon, hogy vajon mit csináltam rosszul, hol rontottam el… S van úgy, hogy ilyenkor „szomorú, lehangoló gondolataim vannak”, és úgy érzem, hogy „egyszer neki kéne menni igazán a falnak.” (Beatrice) Van úgy, hogy azért érzem így, mert a környezet, az emberek által viselt „őszinte” álarcok hatása alá kerülök. Amikor rádöbbenek arra, hogy „körülvesz a Képmutatás,/ Hajlongó szolgalelkek,/ Hízeleg a megalkuvás.” (Wellington)
Tudom, „néha megállsz te is,/ Hogyha nem lát senki./ És a megtett utat/ Végiggondolod./ Néha önmagad sem tudod/ Már szeretni. Mit csináltál,/ Hol rontottad el./ Nem tudod.” (Dinamit)
Advent lehetőséget ad ezeknek az érzéseknek a megváltoztatására. Lehetőséget teremt ebből a sokszor gépies világból való kitörésre. Advent lehetőséget kínál, hogy az összes álarcot összetörd, csak ismerd fel a lehetőséget, és élj vele!
Amikor sorra meggyúlnak az adventi koszorún a gyertyák, akkor gondolj arra a tiszta, őszinte gyermeki hitre, amelyet éreztünk, s lehet, hogy újból megérezhetünk. Gondolj a szeretetre, amelyet bár megfogalmazni sem tudsz olykor, de lelki képességeink koronája, s karácsony felé talán egyre fontosabb, és érezhetőbbé válik szerte a világon.
Csak engedni kell, s az adventi gyertyák lángja jéghegyeket tud olvasztani. Szánj időt a szeretteidre, szánj időt magadra, szánj időt Istenre, és szánj időt az ünnepre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése