2011. november 20., vasárnap

Gál Zoltán: Megváltozott...

2011. 11. 20. Megváltozott... Gál Zoltán

Azt tartották eleink, hogy az adott szó kötelez. Elég volt valamit kimondani, megígérni, és az szent volt. Nem kellett írásos papír, kisbetűs rész vagy éppen hátsó kiskapu. Mert aki a szavának nem tett eleget, hitvány embernek tekintették, és a becsülete semmit nem ért azután. A szónak súlya volt.

Igaz azonban az is, hogy a világ napról napra változik, és az ember csak kapkodja a fejét, hogy mi minden megvalósul, létrejön, felépül körülötte. Rácsodálkozik a valóságra, és megdöbbenve tapasztalja, hogy lemarad, ha nem képes lépést tartani a technika fejlődésével, ha nem tudja kezelni a legfrissebb programokat, vagy éppen nem a legújabb típusú mobiltelefont húzza elő a zsebéből. Mert ez a világ már teljesen másról szól. A régi eltűnt, megváltozott, nincs többé. A szó helyett az írás a hiteles, az ígéret a kampányok világába szorult, és a becsület pedig magára maradt ismeretlenként egy idegen világban.

Akárcsak a székely bácsi, aki a háború után ment fel Budapestre. Mivel utoljára a háború előtt járt ott, nehezen tudott eligazodni. Gondolt egyet, és megszólított egy járókelőt:

– Tessék mondani, merre van a Horthy Miklós utca?

– Jaj, bácsika, ne mondjon ilyet, mert rögtön elviszik! – válaszolta a járókelő. – Horthy Miklós utca már nincsen! Helyette Vlagyimir Iljics Lenin utca van.

Józsi bácsi elballagott, majd megkérdezte a következő embert:

– Tessék mondani, merre van a Mussolini tér?

– Hallgasson, mert csúnyán megütheti a bokáját! – hördült fel a kérdezett. – Már nincs Mussolini tér, Moszkva tér van helyette.

Józsi bácsi elcsodálkozott, ment tovább, és megint megszólított valakit:

– Tessék mondani, merre van az Adolf Hitler utca?

– Megőrült, öreg? – sápadt el a járókelő – Már nincsen Adolf Hitler utca, helyette Vörös Hadsereg utca van.

Józsi bácsi nagyon elkenődött, és továbbmenve elérkezett a Dunához, ahol szomorúan leült az egyik lépcsőre. Arra járt egy rendőr, és megkérdezte:

– Mit csinál itt, bácsika?

– Nézem a Volgát! – válaszolta szomorúan az öreg.

És sokszor mi is nézzük, hogy mivé lett a mi világunk, amely másabb és élhetőbb volt valamikor. Mára nagyon megváltozott, és sokszor mi is eltévedünk benne.

Kell ez nekünk?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése