Dr. Ádám Attila L.: Pünkösdi székelykapu-várás

2013. 06. 02.	Pünkösdi székelykapu-várás	Dr. Ádám Attila L.
A sors úgy hozta, hogy ez a kis írás napra akkor fog megjelenni, amikor felállítjuk a székely kaput Szentendrén. Csak kicsit, gyalogkaput. A családi ünnep mégis nagy. Háromszékről, Kézdivásárhely mellől érkezik. Manapság gyors az állítás, betonkötés-gyorsítót is alkalmaznak, hallom a vállalkozótól. A faragás erdélyi − ebben reménykedem, − a felállító vállalkozás itteni. A májusban eltelő pünkösdi idő így összekapcsolódik a székelykapu-várással a családban. Bár a faragást és a szöveget már hónapokkal ezelőtt megterveztük, kiválasztottuk most újra előveszem a régi-új könyveket a fotókkal. Lányomnak magyarázom a szimbólumokat. Bár én már az Alföldön születtem, a tulipán nagyon összmagyar jelkép. Össze is kapcsol. Eddig a festett alföldi tulipános láda miatt kissé alá is értékeltem. Talán sikerült némi egyéni ízt belecsempészni a búg mintájába, egy székelypálfalvai kapu alapján. Talán. Talán nem csak egyedi a két szembeforduló galamb és középen a szív a szokásos körformák helyett, de unitárius utalás is van benne. Mintha a szentlélek most valóban köztünk lenne. Mintha az apám lelke térne vissza a kapuval. Életében sosem mondta, hogy állítani akar. Talán csak nem merte kimondani. Most mégis úgy hiszem, neki is szándékában volt, csak már nem volt rá idő és neki is tetszeni fog, neki is tetszene a kapu. A több mint 800 km távolság ellenére, reméljük a kapu ilyen távol is otthon lesz. Azért a kertben sem lesz egyedül. A Székelypálfalván faragott kopjafa méltó társa lesz. Azután a Bemerítő János jut eszembe.  Meg is kellene áldani a kaput, vízzel. Ez is szimbólum, de mindenki mást (is) ért rajta. Áldás és békesség a ki-be járókra.  Jobb szó nem jut eszembe.