Dr. Ádám Attila L.: Unitarizmus a jelen magyarországi történetírásában

2013. 06. 10.	Unitarizmus a jelen magyarországi történetírásában	Dr. Ádám Attila L.
Találomra fellapoztam három történelmi könyvet otthon, hogy mit ír az 1568-as tordai országgyűlésről. Bár a könyvek 2000 körül jelentek meg (kivétel a Magyar Történeti Fogalomtár, amely 1989-ben), a kép vegyes. Jelenkori anyaországi történetírásunk és történettudományunk állapotát ez jól jellemzi, és kis pesszimizmussal állapítom meg, van, aki nem vesz tudomást róla (azaz elhallgatja), van, aki tárgyalja, de félreértelmezi és van, aki több fontos megállapítást tesz, bár európai jelentőségét nem vagy nem abban látja, mint mi unitáriusok. A téma érdekes és megér egy hosszabb elemzést a jövőben. Vannak azért pozitív jelek is! A részleteket kezdjük mindjárt a hangzatos című Történeti Dokumentumok Lexikona című kiadvánnyal (Hegedűs Gyula, Athenaeum Kiadó, Budapest, 2000), amely egyáltalán nem tárgyalja. Olvashatunk az állami egyházügyi hivatal 1951-es megalakulásáról, az ágostai hitvallásról, a milánói ediktumról Nagy Constantin türelmi rendelete címen, de a tordai országgyűlés „helyén” a tordasillasi szerződést (amely felosztotta Amerikát Spanyolország és Portugália között) és a trianoni „béke”szerződés (idézőjel tőlem) szerepel a 261. lapon. Természetesen a fenti címek szerepeltetése jogos, (bár tartalmukon lehet vitázni), de akkor már kénytelen vagyok megkérdőjelezni a tisztelt Szerző történelmi arányérzékét, sőt történelmi ismereteinek szintjét is, amikor II. Childebert frank király 596-os dekrétumával találkozok, amely történelmi jelentősége alig mérhető, különösen a magyar olvasó számára. A könyvben (bár nehéz felmérni, mert a vaskos kötet címszavairól nincs lista) egyetlen erdélyi címszót találtam: AZ AGYAGFALVI SZÉKELY NEMZETI GYŰLÉS (1848) címmel. A négy bevett felekezet vagy vallás címszó „helyén” a „négy igenes népszavazás”(1989) szerepel a lexikonban, az Erdély(i) és vallásszabadság alatt pedig semmi. A keresést itt feladtam. Szerencsére vannak szerencsésebb és pozitív példák is. A Magyar Kódex 3. kötetete (Egyháztörténet. Keresztény Egyházak,1526-1699, Vallások, egyházak 1699-1790. In: Magyar Kódex 3., Magyarország művelődéstörténete 1526-1790, Kosuth Kiadó, Budapest , 2000, pp. 297-310 és 315-329) meglepő részletességgel tárgyalja Erdélyt is. Az időrendi táblázat a könyv végén 1568-nál az tordai országgyűlést adja meg. Az írott források fejezet azonban nem közli a tordai országgyűlési cikkely szövegét. Az egyházszervezeti rész nem közöl térképet az unitárius egyházról, csak a latin szertartású katolikus, a görög szertartású katolikus, görög ortodox, református és evangélikus egyházigazgatásról. (pp. 322-328). A 306. oldalon közölt térkép A katolikus megújulás Magyarországon címmel viszont a címmel ellentétes módon Kolozsváron Unitárius főiskolát és állandó nyomdát jelöl. A szöveges rész azonban részletesen foglalkozik az antitrinitárius-unitárius fogalmakkal és egyházszervezet kialakulásával, Blandrata és Dávid Ferenc szerepével. Az „unitárius” szó értelmezését külön lapoldali címszó taglalja, pozitív beállításban, megemlítve Jókai Egy az Isten című regényét is, mint az unitáriusokról „adott legszebb irodalmi összefoglalást”. A részleteken természetesen lehet vitatkozni, de önmagában a tárgyalás arányai nem kritizálhatóak. A szerző megállapítja, hogy „az antitrinitárius vallás szabad gyakorlását Erdélyben az 1568. évi tordai országgyűlés engedélyezte, ezzel négyre emelkedett a Fejedelemségben a bevett vallások száma.” Megállapítja az unitáriusok korai expanzióját, a 80-as években Erdély magyar lakosságának „fele antitrinitárius nézeteket vallott”. A távolabbi expanzió célpontjait, a Temesközt és Baranyát, ahol az „egyházközségeiket csak a török kiűzése után számolta fel az ellenreformáció.” Az értékelő rész nem tér ki a vallásszabadság korai megvalósításának európai jelentőségére, de helyesen elemzi, hogy a magyarországi reformáció kivételes Európában, meghaladta az európai fejlődést, mert „Erdélyben a szentháromság-tagadók is önálló egyházzá váltak.” Az ellenreformáció kapcsán említi a fegyveres és békés rekatolizációs törekvéseket, megemlítve képviselőiket. Az unitarizmus későbbi irányzatait és 17. századi válságát is tárgyalja, kiemelve az 1638-as dési országgyűlést (dési complanatio), amely az unitárius vallás radikális irányzatainak korlátozását jelentette. Hangsúlyozza a későbbiekben a református vallás túlsúlyát és államvallássá válását I. és II. Rákóczi György uralkodása alatt. Összességében a hiányosságok ellenére a két fejezet megfelelő súllyal és nagyjából tárgyilagosan tárgyalja az erdélyi és magyarországi reformáció unitárius vonatkozásait.