Mátéfi Tímea : Örök változás

2013. 06. 19.	Örök változás	Mátéfi Tímea
Már csak napok kérdése, és a gyermekzsivajtól visszhangzó iskolaudvarok elnémulnak, helyettük nyári táborokba, hűs árnyékú parkokba, jégkrémes strandokra, nagyszülős-tehéncsordavárós falvakba, zsúfolt játszóterekre, szénaillatú dombokra költözik át az erdélyi gyermeki jókedv, zsongás. Cseresznyés nyár kacsingat felénk (idén is), ígérve minden jót, amit beleálmodunk, aztán majd elválik, hogy mit tudunk ebből megengedni magunknak, egymásnak. „Semmi sem vész el, csak átalakul”- talán a legjelentősebb mondat, amit általános iskolából megőriztem magamban Szőcs Enikő igazgatónő biológiaóráiból. Elsődleges és metaforikus értelemben is sokatmondó. Örökéletbe vetett hitünket is alátámasztó mondás. Ehhez jön egy másik nagy igazság: az ember életében egyetlen állandó a változás maga. Szüntelen változás, fejlődés, alakulás tanúi, tapasztalói vagyunk, s bár életünk legjelentősebb stabil pontja Isten, talán néha Ő is meginog, mert kimozdítjuk, vagy engedjük kimozdulni- önmagunkból, belső- és külső világunkból. Vajon az évszakok váltakozásának, az idő múlásának van-e jelentős nyoma bennem? Csak az idő telik fölöttem, vagy érek is vele, hogy majd ne csak idős, hanem érett is legyek ősz hajjal? Kibeszélés, megbeszélés, lebeszélés, átbeszélés, rábeszélés, mellébeszélés, összebeszélés, bebeszélés a mindennapok része, didergő télen és izzasztó nyári napon egyaránt, fejlődésem attól függ: milyen mértékben élek velük. Miközben a Mindenséggel én változom, s a Mindenható örök, a világmérő megállás nélkül pörög, figyelmeztetve, hogy a változás is valóban örök. Vajon ebben a pillanatban hányan nevetnek önfeledten, hányan állnak koporsó mellett, hányan örülnek egy marék eledelnek, hányan dobnak kukába fölöslegesen megvásárolt ételt, hányan mondanak igent és hányan nemet egy életre, hányan élik át életük legjelentősebb sikerét, és hányan menekülnek önként el az életből, vajon hány ember veszíti el otthonát, szeretteit és hány kap új lehetőséget, hányan érzik unalmasnak, fárasztónak mindazt, ami körülöttük, velük történik, és hányan értékelik újra a létet, látják meg benne a csodást? A világszámláló számai pörögnek, a statisztikák romlanak, vagy éppen javulnak, és bennük te, én, az egyén, az Ember is szerepet kap. A változások csúcspontját megérintve mit hagysz magad után az Örökkévalónak, s társaidnak jelként, hogy itt voltál? A cseresznyés nyarakat, didergő teleket, amikor kibeszéltél, megbeszéltél, lebeszéltél, átbeszéltél, rábeszéltél, mellébeszéltél, összebeszéltél, bebeszéltél valamit, valakit? Most inkább helyezkedj el kényelmesen a Gondviselő tenyerén, pár másodpercig ne beszélj sehogyan, közben hallgass meg egy dalt!