Orbán Erika: Áradás

2013. 06. 08.	Áradás	Orbán Erika
A görögöknél múzsáknak nevezték a közvetítő istennőket. Miként a szó eredeti jelentése (muszai=hegy) is összeköti az eget a földdel, úgy az ő szerepük is az volt, hogy megérintsék az ember szívét, száját, szemét, szellemét. A költő, a dalnok, aki szépen szólta az igazat, az ő szavait ismételte; nekik köszönhetett mindent. Így válhatott az istenek teremtő munkája az emberben a szépség, a művészet és a tudás áradó patakává. Napok óta a vízzel együtt árad egy hír… Árad. Ered. A hömpölygő folyónál valaminek a forrásánál vagyunk. A múzsák szent helyei leggyakrabban patakok, források közelében álltak. Ezekből képességeket, hangulatokat, érzéseket meríthettek, melyek által alkottak. Az egyik múzsa gyermeke volt Orfeusz, a fény fia, aki elhozta a földre az isteni zenét. Kristálytiszta hárfajátékára a harcosok letették fegyvereiket, a vadállatok megszelídültek, a fák táncra keltek és a sziklák megrepedtek. A parttalan meder szabta híráradat megmozdítja az ember szívét, száját, kezét, szellemét. A szokványos természet megérinti a nyughatatlan, korlátai közé szorult természetembert: határaiba kapaszkodna, szárazba; kitolná, csak védenék; biztosra. De most a kő marad, a kő marad! A hír: az eredet; az isteni forrásánál vagyunk, mely kiárad, hogy életre keltse az emberben ama másik, szellemi hitvilágot, melynek hordozója. És mely felvillant újabb élet-lehetőséget. A múzsák élnek. Biztatnak, hogy összefogtak. Fölépítettek. Megerősítettek. Az emberrel hajdanán egyesült istenség lefegyverzi a félelmet, oldja a határokat; szelídül szívben a vágy, a hit. A gát(lás)ak bomlanak. Orfeusz világokat nyitogat egymás felé; természeteket közelít. Zenéje összefogott a hullámokkal: a létért való küzdelemből a mindennapok szintje fölé emeli az embert. Hogy legyen vágya, magasabbrendű (mint száraz kert); hite-szabadsága nem Euridiké-szerű. Hát, így! Áradjon az Ő akarata!