2013. 10. 19. | Az élet fája | Albert-Nagy Ákos István | |
Néztem
egy almafát az udvaron. Már fonnyadóban voltak rajta a még le nem
szedett almák. Különös, – gondoltam – még a nehéz munka árán termett
gyümölcs is csak a pillanat erejéig tart, aztán lassan az enyészeté
lesz. S ahogy szemem lassan végigmérte a fát, rádöbbentem valamire.
A fa
gyümölcse édes és kívánatos, de akár leszedi az ember, akár ott hagyja,
idővel elfonnyad. A rügyek kipattannak, kivirágzanak, s végül lombba
borul a fa, de meddig? Az ősz halálos lehelete ismét lemezteleníti a
fát.
Az ágak
nőnek, egyre magasabbra tőrnek, de végeik elkeskenyednek, és a vihar
letördeli őket. Vagy éppenséggel betegség vagy tápanyaghiány végez
velük. Elszáradnak, elkorhadnak, letörnek, lemorzsolódnak és száraz
gallyként ropognak aztán talpunk alatt.
A törzs.
Ennek már a megnevezése is azt sugallja, hogy valami masszívabb,
szilárdabb, tartósabb, hosszabb életű részről van szó. A fatörzstől
eltekintve gondoljunk csak arra, hogy minek a megnevezésére használják
még e szót. Főtörzsőrmester, néptörzs, a test törzse. Valami fő
összekötő, összekapcsoló, összetartó elemet juttat eszünkbe minden
esetben. Ám a fa ezen része a legkívánatosabb a gyakorlati ember
számára. Kivágja, feldarabolja, és szebbnél szebb halott famunkákat
készít a valamikori élő fatörzsekből.
Így
végigtanulmányozva a fát, tekintetem eljutott a fa azon részéig, amelyet
az anyaföld már nem is enged láttatni. Elrejti magában, testével
védelmezi, és ez így is van rendjén. Hiszen itt, a gyökerekben rejlik az
élet forrása. Ezekben a színtelen, csúnya, mocskos, egyesek számára
talán még gusztustalannak is tűnő erekben. Ha kivágnak egy fát, sok
esetben a csonkon új élet támad a gyökereknek köszönhetően.
Mert az
élet a gyökerekben marad fenn a legtovább, ott szűnik meg legutoljára, s
amíg élet van bennük, igyekeznek a felszínt újra felvirágoztatni. A
gyökereknek a legteljesebb az életük.
Nem
véletlen tehát, hogy azt mondogatják nekünk, hogy vissza kell térnünk
gyökereinkhez, hiszen a gyökerek mindnyájunk életének forrásai, s ezért
onnan a legegészségesebb meríteni.
Nem
véletlen, hogy a gyomokat, vagy problémákat a „gyökerüknél fogva” kell
kitépni vagy elfojtani, mert míg a gyökér él, a gyom, a probléma újra
elburjánozhat.
Nem
véletlen az sem, hogy a legtisztább tanítás „gyökérig leható”, mert az
ilyen tanok ismereteinket, felfogásunkat alapjaiban rengeti meg. Csak
azt nem értem, hogy mit akar kifejezni a magyar szlengben az a pejoratív
jelző, hogy: „Te gyökér!”
E
szemlélődés igazi felismerés volt számomra. Munkánknak minden gyümölcse,
szépségünk és hatalmunk minden koronája múlandó. És kell is engedni,
hadd múljanak, mert azok nem is voltak, és nem is lesznek soha tartalmas
életűek. Csupán szép és örvendetes pillanatok az örökmindenségben.
Azonban életünk alapja valami, vagy Valaki másban gyökerezik…
És nekünk vissza kell térnünk a gyökerekhez, ha örökéletet akarunk!
|
2013. október 20., vasárnap
Albert-Nagy Ákos István: Az élet fája
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése