Albert-Nagy Ákos István: Az élet fája

2013. 10. 19.	Az élet fája	Albert-Nagy Ákos István
Néztem egy almafát az udvaron. Már fonnyadóban voltak rajta a még le nem szedett almák. Különös, – gondoltam – még a nehéz munka árán termett gyümölcs is csak a pillanat erejéig tart, aztán lassan az enyészeté lesz. S ahogy szemem lassan végigmérte a fát, rádöbbentem valamire. A fa gyümölcse édes és kívánatos, de akár leszedi az ember, akár ott hagyja, idővel elfonnyad. A rügyek kipattannak, kivirágzanak, s végül lombba borul a fa, de meddig?  Az ősz halálos lehelete ismét lemezteleníti a fát. Az ágak nőnek, egyre magasabbra tőrnek, de végeik elkeskenyednek, és a vihar letördeli őket. Vagy éppenséggel betegség vagy tápanyaghiány végez velük. Elszáradnak, elkorhadnak, letörnek, lemorzsolódnak és száraz gallyként ropognak aztán talpunk alatt. A törzs. Ennek már a megnevezése is azt sugallja, hogy valami masszívabb, szilárdabb, tartósabb, hosszabb életű részről van szó. A fatörzstől eltekintve gondoljunk csak arra, hogy minek a megnevezésére használják még e szót. Főtörzsőrmester, néptörzs, a test törzse. Valami fő összekötő, összekapcsoló, összetartó elemet juttat eszünkbe minden esetben. Ám a fa ezen része a legkívánatosabb a gyakorlati ember számára. Kivágja, feldarabolja, és szebbnél szebb halott famunkákat készít a valamikori élő fatörzsekből. Így végigtanulmányozva a fát, tekintetem eljutott a fa azon részéig, amelyet az anyaföld már nem is enged láttatni. Elrejti magában, testével védelmezi, és ez így is van rendjén. Hiszen itt, a gyökerekben rejlik az élet forrása. Ezekben a színtelen, csúnya, mocskos, egyesek számára talán még gusztustalannak is tűnő erekben. Ha kivágnak egy fát, sok esetben a csonkon új élet támad a gyökereknek köszönhetően. Mert az élet a gyökerekben marad fenn a legtovább, ott szűnik meg legutoljára, s amíg élet van bennük, igyekeznek a felszínt újra felvirágoztatni. A gyökereknek a legteljesebb az életük. Nem véletlen tehát, hogy azt mondogatják nekünk, hogy vissza kell térnünk gyökereinkhez, hiszen a gyökerek mindnyájunk életének forrásai, s ezért onnan a legegészségesebb meríteni. Nem véletlen, hogy a gyomokat, vagy problémákat a „gyökerüknél fogva” kell kitépni vagy elfojtani, mert míg a gyökér él, a gyom, a probléma újra elburjánozhat. Nem véletlen az sem, hogy a legtisztább tanítás „gyökérig leható”, mert az ilyen tanok ismereteinket, felfogásunkat alapjaiban rengeti meg. Csak azt nem értem, hogy mit akar kifejezni a magyar szlengben az a pejoratív jelző, hogy: „Te gyökér!” E szemlélődés igazi felismerés volt számomra. Munkánknak minden gyümölcse, szépségünk és hatalmunk minden koronája múlandó. És kell is engedni, hadd múljanak, mert azok nem is voltak, és nem is lesznek soha tartalmas életűek. Csupán szép és örvendetes pillanatok az örökmindenségben. Azonban életünk alapja valami, vagy Valaki másban gyökerezik… És nekünk vissza kell térnünk a gyökerekhez, ha örökéletet akarunk!