Makkai-Ilkei Ildikó: Otthon várnak rád…

2013. 10. 12.	Otthon várnak rád…	Makkai-Ilkei Ildikó
Akármerre indulj, akármi is űz tovább, Hívhat messzi fény – otthon várnak rád. Akármivé lennél – van, ki mindent megbocsájt. Ha elcsüggedsz, ha félsz – otthon várnak rád. Győzz vagy vesztes légy – otthon várnak rád. Ki mondja azt, ha bajban vagy: Fiam, mi bánt? Oly ritkán lát, oly büszke ránk apánk anyánk! Mondd, mit jelent, miért oly szent örökkön át? Ki otthon vár reád... Jó pár hete ezt a Homonyik Sándor dalt dúdolgatom, s különösen az utóbbi napokban, hisz ezzel a dallal készülünk köszönteni vasárnap közösségünk idős tagjait. Otthon várnak rád, s közben haza, az én öregjeimre gondolok, gyermekeimnek dédi-, nekem pedig nagymamámra és nagytatámra. Hála Istennek, szép kort megérve otthon várnak ránk. S nem csak várnak, hihetetlen energiával kelnek minden hajnalban, s a minden évben eladni akart tehenek s lovak gondozására indulnak. Olyan aranyosak, mikor bólogatva fogadkoznak, el kell adjuk a drága lovat, vagy a drága tehenet, mert nem bírjuk tovább. De még azóta is, a megszokott számú tehén ballag haza minden este a Balog utcai régi családi ház udvarára, melyet 1826-ban épített ükapám, s azóta is büszkén áll a kemény kőház. Még azóta is két ló húzza a szekeret, akiket szinte naponta befogva járják a gyönyörű szülőföld dimbes-dombos  tájait, s igazolják egész életükkel, „Van olyan föld, kinek fiává lenni nem kényszer, de jó, de kell...” Egyszerűen feltöltődünk, ha szétnézhetünk erdőn-mezőn, s ha nem mehetnénk bele is halnánk, érezzük meg a ragaszkodás okát. Csak ők lesznek valóban kisebbek, töpörödöttebbek, de szemükben nem fogynak a fények. „Arcukon csöndesség lakik Ülnek az ablakban nézik a forgó földet szikrázó csillagokat Ülnek hány ezer éve és napja mennyi alkonyt néztek végig szótalanul Ráncosodó szemükre pápaszemet valamikor szikrázó már törek-száraz hajukra borítnak szürke főkötőt Ülnek szótalanul kezük ölükben egyre közelebb a földhöz egymáshoz bújnak és nem zavarják a dolga után igyekvő embert Helyükre ismét öregek ülnek nézik az egyforma alkonyokat s az ablak előtt elhaladó nem veszi észre őket.” (Bényei József: Öregek) A héten haza kell mennem, s már látom, ahogy gyermekeim boldogan rajongják körül az istálló állatait, szemem megpihen a változatlan udvar képén.... boldog vagyok, míg otthon várnak ránk.