Lakatos Sándor: Szelektív illemtan

2010. 09. 25.	Szelektív illemtan	Lakatos Sándor
A minap másfél éves lányommal sétálni indultam. Éppen abban a korban van, amikor nagyon mozgékony és határok nélkül barátságos, ha a megfelelő hangulatában van. Fűnek, fának, szomszédnak, elárusítónak köszönünk, a cicának nyávogunk, a kóbor kutyáknak ugatunk, az autónak brummogunk, bárhol lenne a találkozás. Gyakran előfordul, hogy számomra vadidegen emberek odajönnek, köszönnek a lányomnak, megcirógatják és továbbmennek, rám ügyet sem vetve. Lányom szépen visszainteget, mosolyog. Ilyenkor úgy érzem, ő sétáltat engem. Több ilyen utcai találkozás után a sétából rövid bevásárlás lett. Az üzletben sem könnyebb apukának lenni, mert minden színes, vonzó, csalogató. Szóval ott állok nyakamban a babával, hogy a polcokat teljesen le ne rámolja. Fél kezemben szatyor, másik kezemben bevásárlókosár, homlokomon nagyfokú ügyetlenség verejtéke, így próbálok a kasszához közeledni. Valószínűleg bennem lehetett a hiba, hogy imént ecsetelt helyzetemben nem tettem hangosan is nyilvánvalóvá, hogy a hosszacska sort próbálom kiállni. Szétszórtságomban és zavaromban arra lettem figyelmes, meglett asszonyok sorra vágódnak be elém, hogy a fizetést előttem elvégezzék. Küllemük szerint biztos legalább két-három gyermeket hoztak a világra egyenként, és kétségtelen, hogy tisztességesen fel is nevelték őket. Ketten közülük nagyon vigyáztak, hogy jól elfordítsák a fejüket, nehogy zavarba jöjjenek a nagy tolakodásban, pedig a lányom nekik is hevesen integetett a magasból. Hirtelen azon kezdtem gondolkodni, hogy annak idején, illemtanórán mit is tanítottak negyedik osztályban? Valami olyasmit, hogy buszon és egyéb forgalmas helyeken illik a gyermekes anyukákkal udvariasan viselkedni, helyet átadni, sorban előre engedni stb. Gondolkodtam, hogy előbbi tanításban az anyuka vagy a kicsinye a fontosabb? Végül is mindegy, hiszen én szemmel láthatóan egyik kategóriába sem illek bele. Végül sorra kerültem, fizettem és túléltük a bolti akadályversenyt. Az érzés azonban jól megmaradt bennem.