Rácz Norbert: Jézus arcok – végkövetkeztetések

2010. 09. 16.	Rácz Norbert  Jézus arcok – végkövetkeztetések
Úgy döntöttem, hogy nem szobrászkodom többet a szavakkal. Azt gondolom, hogy a kedves Olvasó érti már, miről is beszéltem. Lehet, hogy ezután már fárasztó és unalmas lenne folytatni a témát. További különböző kultúrákba lehetne elmélyülni, a helyi színfoltokat kiemelni, konkrét helyzeteket teremteni vagy átírni, de az már nem ehhez a műfajhoz tartozna. Ez így bőven elég lesz. Mégis fontosnak tartok néhány következtetést megfogalmazni, már csak azért is, hogy legyen fedő ezen a sorozaton. Első, amit le kell írjak azzal a pár Jézus-arccal kapcsolatosan, amit tehetségem szerint megrajzoltam, az, hogy meglepően sokat morfondíroztam egy-egy írással. A legnagyobb nehézséget az újszerűség megragadása jelentette. Az első szöveg megírása után a következő esetekben azzal a bajjal küzdöttem, hogy a megfogalmazásra váró alapprobléma, ami az új Jézust foglalkoztatná a legmélyebben, azonos. Árnyalatnyi különbség akadt, de az alapkérdések ugyanazok maradtak. Sőt, az „eredeti” evangéliumi Jézus is nagyjából ezekről beszélt. Éppen ezért az első és legfontosabb megfogalmazás az, hogy az elmúlt kétezer évben az alapkérdések rendjén semmit vagy nagyon keveset léptünk előre. Vagy másképpen: a Jézus korában megfogalmazódó kérdések, a jézusi forradalom ugyanolyan aktuális ma is. Kétezer évvel ezelőtt Galileában ugyanannyira fontos volt a megalkudni nem tudó Mester számára a tiszta, elegyítetlen igazság, mint manapság. A kompromisszum, amit manapság a kényelem és a társadalmi elismerés, elfogadás érdekében megkötünk – feladva ezáltal a legfontosabbat – ugyanúgy valós ma is, mint annak idején. Ugyanakkor feltűnő a problémák egyetemes volta. Lehet, hogy a saját szemszögem zavart okoz ebben a kérdésben, ám nem gondolom, hogy alapjában befolyásolja azt. Bármerre nézünk, Erdélytől Afrika törzsi világáig, mindenhol ugyanazokkal a kérdésekkel találkozunk: a társadalmi igazságtalansággal, az elnyomással, a felelőtlenséggel, a megalkuvással, az önzéssel, és a sort folytathatnám. Továbbá azt emelném ki, hogy bármerre nézünk, azt tapasztalhatjuk ma is, hogy a Jézus-szerű embereket itt is, ott is, most is, rég is ugyanúgy próbálták beolvasztani, ha pedig ez nem sikerült, akkor félreállítani. Végül pedig azt mondanám el, hogy Jézus bennünk él. Ez nem egy metafizikai, teológiai kijelentés, hanem egy lélektani és vallási tény. Van mindannyiunkban jézusi oldal, amit sajnos túlságosan is sokszor keresztre feszítünk magunkban. Nos, itt van az alapprobléma, itt a bölcsek köve, a haladás legnagyobb gátja és lehetősége! Az emberiség nem lép előre egy tapodtat sem mindaddig, amíg az egyes ember nem ébreszti (támasztja?) fel magában a jézusit, a tisztát, a látnokot, a szomjasan keresőt, a mélyen érzőt, az őszintét, az álmodót. Hogy erre mikor vagy hogyan kerül sor, az csak és kizárólag rajtunk, nem, helyesebben: rajtam és rajtad áll. Jézus, ébredj!