Szabó Előd: Vasárnapi ima

2011. 05. 29. Vasárnapi ima Szabó Előd

Vasárnap van, a pihenés napja!

Amikor megteremtetted a világot, benne mindent megalkottál, helyre tettél, s a nagy gépezet lassú, de mégis erőteljes mozgásba lendült, visszatekintettél, és azt mondtad: minden, amit teremtettél, jó!

Nap, mint nap teremtünk, alkotunk, cselekszünk, beszélünk, rombolunk, pusztítunk, összekötünk és eloldunk, bántunk és vigasztalunk, segítünk és akadályozunk… Élünk! Mindennapjainkba belebonyolódva azonban nem látjuk minden este oly tisztán, mint Te láttad, hogy amit teszünk, amit alkotunk jó vagy sem? Vasárnap elcsendesedünk, hátralépünk, s a távolság tárgyilagosságával megvizsgálunk mindent.

Mit látok én?

Világosságot, amit teremtettem, amikor tanítottam, s magamba fogadtam, amikor tanítottak; de látom az árnyékot is, amit tudatlanságommal vagy restségemmel a világra vetettem.

Az eget, amit néha megérintettem, amikor boldog voltam, s amikor felhők nélküli tisztaságban láttam az élet szépségeit; de látom azt az eget is, amelyet gondoknak, bűnöknek, gyengeségeknek felhője részben vagy egészen eltakar.

A sarjadó életet, mely minden nap megújul bennem, s melynek milliónyi magjából fű, fa, szépség és illat terem; de látom, hogy milyen sokszor pusztított füvet, fát, lelkesedést és reményt a fellángoló harag, bizalmatlanság, türelmetlenség.

A csillagokat, melyeket néha elérek, máskor a földre hozok, máskor szemekben fedezem fel, vagy tekintetemmel teremtem meg; de látom, hogy voltam néha éjszakához idomuló sötétség, hogy olvadtam bele néha a fénytelenségbe.

Az állatokat: a kígyó eszességét, a galamb szelídségét; de látom, hogy sokszor utamat a róka ravaszságával, a ragadozók kíméletlenségével jártam.

Magamat, az embert, akit alkottál, s aki voltam a Te képmásod, akinek arcán-lelkén magadra ismerhettél; de látom azt az önmagamat is, akiben elhalványultál, aki elfelejtett, aki megtagadott.

Vasárnap van. Amit teremtettem nem mind jó. Pihen a testem, de munkálkodik a lelkem, hogy szétválasszam a jót a rossztól, s hogy teremtett világodnak végtelenjében megtaláljam azt a helyet, ahol, mint fölöttünk az ég, mint alattunk a föld, mint fű a mezőn, mint csillag az éjben, mint hal a vízben, mint képmásod lelkemben hasznos lehetek, otthon lehetek. Ámen.