2011. június 2., csütörtök

Buzogány-Csoma István: Nem érek rá?!

2011. 06. 02. Nem érek rá?! Buzogány-Csoma István

Az elmúlt vasárnapon örömünneppel ajándékozott meg a gondviselő Isten. Konfirmáltunk. Egy szem gyermekkel, de annál nagyobb szépséggel és izgalommal, úgy tekintve a történetre, mint kiváltságos helyzetre és alkalomra, hiszen nem mindenkinek adatik meg az, hogy egyszemélyes konfirmáció keretében történjen az ünnepélyes egyháztaggá fogadás.

Eredeti szereposztásban négy konfirmáló lett volna, de kettő időközben elköltözött más városba és gyülekezetbe, és természetesen (bár egy kicsit sajnálkozva) megértettük, a harmadik viszont azt írta telefonos rövidüzenetben, hogy úgy érzi, most a hetekben nem ér rá.

Amikor az ilyen és ehhez hasonló magatartás, hozzáállás kapcsán kerestem, hogy hol a hiba, valahogy mindig ekörül a bibliai vers körül kezdtem el forgatni a gondolataimat: „azt mondja a balga az ő szívében, nincs Isten.” Nem kell az Isten, nem kell az egyház, nekem ne mondja meg senki, hogy mikor mit tegyek, nemhogy a papok, de még az Isten se… Ezekkel a kijelentésekkel máris a jelenben vagyunk, mert ezt látjuk burjánzani világunkban. Ez a való világ…

Milyen szegény és milyen üres lehet az az ember, aki kizárja szívéből az Istent! Olyan üres, mint a koldus tenyere. Szegény bolond, ki hitben fogyatékos, mert gyűjt és szerez, de hiába… talán meg sem éri a reggelt.

Egész életünkben gyűjtünk, hajtunk. Kinek? Valóban arra van-e szükség, ami után éjt nappallá téve dolgozunk? Egyre kevesebbet vagyunk együtt gyermekeinkkel, szüleinkkel, testvéreinkkel, barátainkkal, gyülekezeteinkkel. Vajon be tudjuk-e pótolni azt az időt, amit nem együtt töltöttünk el? Be lehet-e pótolni, lehet-e kárpótolni az elszalasztott pillanatokat? Amikor a gyermeked megteszi az első lépést, vagy a legjobb barátod esküvője van, vagy amikor a nehézségekben kell részt vállalni, ott lenni szüleid, szeretteid mellett, akik várnak?!

Küldök egy üzenetet. Ne küldj! Légy ott, mert egy ilyen találkozás elmulasztását semmivel sem lehet pótolni.

Mi az anyaszentegyház? A válasz már a kisujjunkban: azoknak a híveknek a lelki közössége stb. Tehát közösség. Sokan megfogalmazzák kifogásaik közt, hogy azért nem járnak a templomba, mert a maguk csendjében is tudnak imádkozni. Nos, ennek a kijelentésnek csak az első része szokott valós lenni: nem járnak templomba… Helyes és kell is a magunk belső szobájában elmondott imádság, de a gyülekezeti találkozásoknak éppen az a lényege, amit egyedül nem tudsz megtapasztalni: a közösségi élmény. Táncolni, énekelni is tudunk otthon, egyedül, mégis eljárunk közösségi alkalmakra, eseményekre, baráti társaságokba mulatni, táncolni, bulizni, mert más az élmény…

Milyen jó lenne, ha ezt a templomi- közösségi élményt is elkezdenék kívánni az emberek, és magukénak érezni a templomot, a gyülekezetet, a tanácstermet, az ifjúsági házat, kinek amije van, és mindent a maga szépségével, örömével de gondjával, hibájával is! Gyermekeinket se csak akkor szeretjük, és törődünk velük, amikor jók és ügyesek, sőt, ha baj van, akkor még inkább oda kell figyelnünk egymásra!

Számomra az lenne az egyik legnagyobb elégtétel és eredmény, ha ezt meg tudnám a gyülekezet minden tagjával értetni: itt minden a tiétek. Ha valami szép, az a ti örömötök, ha valami nincs rendben a ti gondotok, felelősségetek, úgy, ahogy az otthonaitokban is.

Érezzétek magatokat otthon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése