2011. 06. 25. Szaktársak Farkas Dénes
A napokban valakinek a címemet kellett bediktálni. Mondom, hogy az utca neve Ilie Pintilie. Megrökönyödve jegyezte meg, hogy soha nem is hallotta ezt a gyönyörű nevet. Magyarázom, hogy e név egy „ittfelejtett” időszerűtlenség, mert az illető éltében illegális kommunista harcos volt, és mindent megtett, hogy győzzön és megvalósuljon a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom, melynek a levét itta nemzedékem évtizedeken keresztül. Ilyen volt a szirénás Vasile Roaita, Filimon Sirbu és még sokan mások, kik között akadt bőven erdélyi magyar is. Eme kommunista hősök emlékét megörökítendő – gyárak, utcák kaptak ilyen elnevezéseket. A Dermata így lett Herbák János, a kötöttárú gyár Ocskó Teréz, a bútorgyár Simó Géza és így tovább. Ezek a groteszk nevek nemcsak a szűk régiónkat ékesítették, hiszen Brassó Sztálinváros lett, a magyarországi Dunapentelle hasonlóképpen, míg a nagy Szovjetunió Leningrádot csinált Szentpétervárból, Gorkijt a Nizsnij-Novgorodból, s hadd ne kínozzam magam, hogy még hány efféle torzszülött jutna az eszembe el egészen a Napocáig!
A „múltat végképp eltörölni” szlogen érvényesült a polgári világban is, ami szintén eltüntetés tárgya lett. Így lett az úr elvtárs, az üzemben szaktárs, vagy egyszerűen szaki címen szólították egymást a melósok.
A Csepeli művek először Vörös Csepel, majd Rákosi Mátyás nevét öltötték magukra. Erre az időre tehető két munkás beszélgetése, mely szerint egyik megkérdezte a másikat, hogy te hol melózol, szaki? Én a Rákosi Mátyásba, szaki!
Székelykeresztúr a múltszázad harmincas éveiben már I. G. Duca volt. Mátyás szobrán már volt Magyar Korona is, most előtte díszeleg a Iorga-féle tábla, melyet kéjelegve tettetett fel a város „fura ura”, kivel az utódja is kezet foghat. A Székely székek sorsáról most folyik a gyötrelmes vajúdás, s közben az én utcám neve még mindig Ilie Pintilie! Mi a véleményed, hogy még meddig lakom e sárba, szaki?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése