2011. október 2., vasárnap

Fekete Levente: Amíg nyakig ülünk az Életben

2011. 10. 01. Amíg nyakig ülünk az Életben Fekete Levente

Jurta expedició – honismereti kerékpártúra. 2011. augusztus 20–27. között Nagyajta – Nyárádszereda – Nagyajta. Hát, olyan 400 km , nem minden veszély nélkül – ahogy az minden expedíció alkalmával általában lenni szokott. De hát az egész élet egy nagy és izgalmas expedíció, ahol mindig újra és újra felfedezzük a saját életünket – nem teljesen veszélytelenül – amiben éppen nyakig ülünk, csakhogy sokszor(?) nem látunk ki belőle!

Éppen Nyárádköszvényesen vagyunk, tombol a nyár, izzadunk és tikkadunk a forróságtól. Vízre, és ha már megálltunk, akkor illemhelyre van szükség. Fel kell fedezzük. Sehol egy lélek. Mit ad Isten –mindig megadja, ha észrevesszük –, éppen velünk szemben egy szép székelykapu mögül hangok hallatszanak. Illedelmesen belépünk és találunk egy mosolygós nagymamát, Margit nénit a 3 éves unokájával. Egy-kettő megoldódik minden, és amíg nagyon megelégedve eregélnek a kapun ki és be a jurtások, addig a feleségem és én Margit nénivel beszélgetünk. A faluról, a templomról, a köszvényesi életről, és hogy ilyenkor nyáron milyen kihaltnak tűnik a falu.

– Jaj, lelkem, dologidő van, ki kell használni. Én a kisonokára vigyázok, a lányom városon tanít, most vakáción van, hazajött takarni. Most az ideje – mondja egy szuszra. Aztán amikor a templomról van szó rögtön az oltárnál levő keresztet mondja, hogy annak nagy története van. Hogy már az I. világháború előtt készült, s Marosvásárhelyen a nagytemplomban volt, de a II. világháború alkalmával kikerült az útra, s onnan szedte fel egy köszvényesi ember, s hozta ide a szekerével. Így állították fel a templomba.

– De nemrég el akarták vinni, mert hogy fel kellene újítani. Pedig annak, lelkem nincsen semmi baja. Régi, jó kereszt az. S mondja, hogy többször is kinn voltak, még este is jöttek, de az asszonyok őrt álltak. Éjjel-nappal váltották egymást. Mindig volt valaki a templomban. Nem tudták elvinni. Ma is megvan a kereszt.

Hallgatjuk a történetet, és érezzük, hogy az őszinte szavak és a lelkesedés mögött valami nagyon nagy dolgról van szó. Te mit szólsz? Ragaszkodás, elkötelezettség...?

Itthon és bárhol vagyunk, amíg „nyakig ülünk az életben”, érezzük-e hogy mindig most van ennek az ideje? Mert Isten mindig megadja, hogy miért és hol, csak vegyük észre, és éljünk vele!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése