2012. 10. 17. Hová lett a régi rend? Szabó Adél
A hétvégén egy tanulmányút keretében Válaszútra is betértünk, Kallós Zoltán Múzeumába. Ahogy ott szobáról szobára jártunk, fogalmazódott meg bennem ismételten a gondolat, és a kérdés is egyszerre: hová lett a régi rend? Hol van az a régi rend, ami fenntartotta a székelységben, Mezőségen, bárhol Erdélyben az élet ritmusát?
Valamikor, ha csupán a legény után nézett egy leány, annak mellényéről le tudta olvasni, hogy az hová tartozik. A ruha beszélt, a viselet mindent elmondott annak viselőjéről.
Hová lett a régi rend? Mert valamikor nagypéntekeken még a bölcsőben fekvő leánygyermek is fekete fejkendőt viselt. Felnőtt leányoknak is, asszonyoknak is előírt volt a templomi fekete népviselet.
Hová lett a régi rend, s vele a vallásosság? Az ünneptől a másik ünnepig való élés, mely jelen volt elődeink sokszor nehéz hétköznapjaiban. Mert abban a régi rendben mindenkinek megvolt a maga helye és feladata, és ott voltak az íratlan szabályok, melyeket be kellett tartani. Ebben a régi rendben úgy neveltek gyermeket, hogy a gyermek tudta: munka és Isten nélkül semmi sem történik. Tudatosan éltek. Már a tízéves leánygyermek is tudta, hogy addig nem mehet férjhez, amíg a kelengyéit el nem készíti, ki nem varrja, meg nem fonja saját kezűleg. Micsoda erőre és munkára volt szükség abban a világban kézzel megvarrni annyi mindent. Micsoda nagydolog volt, esküvőre készülve szánra tenni a kelengyét és végigvinni a falun, hogy mindenki lássa azt. Mekkora szégyent kellett olykor elhordozni. Mennyi időbe tellett kifaragni egy-egy szerelmi ajándékot a legény részéről. Mekkora fegyelmet diktált egy közösség, ma már el sem tudja sok fiatal képzelni.
Hová lett a régi rend, amikor ősök ünneplő ruháit, évszázados tárgyait árusítják Feketetón. Festett bölcsők, melyekbe ringott valamikor az is, aki kiáltja, 200 euró. Csizmák, melyek az Istenházába vitték a szülőt. Kaszten, bokály, Biblia, imakönyv. Minden eladó! Eladó a régi rend is. Helyette négy fal közé zárt műanyag hontalanság.
A hétvégén egy tanulmányút keretében Válaszútra is betértünk, Kallós Zoltán Múzeumába. Ahogy ott szobáról szobára jártunk, fogalmazódott meg bennem ismételten a gondolat, és a kérdés is egyszerre: hová lett a régi rend? Hol van az a régi rend, ami fenntartotta a székelységben, Mezőségen, bárhol Erdélyben az élet ritmusát?
Valamikor, ha csupán a legény után nézett egy leány, annak mellényéről le tudta olvasni, hogy az hová tartozik. A ruha beszélt, a viselet mindent elmondott annak viselőjéről.
Hová lett a régi rend? Mert valamikor nagypéntekeken még a bölcsőben fekvő leánygyermek is fekete fejkendőt viselt. Felnőtt leányoknak is, asszonyoknak is előírt volt a templomi fekete népviselet.
Hová lett a régi rend, s vele a vallásosság? Az ünneptől a másik ünnepig való élés, mely jelen volt elődeink sokszor nehéz hétköznapjaiban. Mert abban a régi rendben mindenkinek megvolt a maga helye és feladata, és ott voltak az íratlan szabályok, melyeket be kellett tartani. Ebben a régi rendben úgy neveltek gyermeket, hogy a gyermek tudta: munka és Isten nélkül semmi sem történik. Tudatosan éltek. Már a tízéves leánygyermek is tudta, hogy addig nem mehet férjhez, amíg a kelengyéit el nem készíti, ki nem varrja, meg nem fonja saját kezűleg. Micsoda erőre és munkára volt szükség abban a világban kézzel megvarrni annyi mindent. Micsoda nagydolog volt, esküvőre készülve szánra tenni a kelengyét és végigvinni a falun, hogy mindenki lássa azt. Mekkora szégyent kellett olykor elhordozni. Mennyi időbe tellett kifaragni egy-egy szerelmi ajándékot a legény részéről. Mekkora fegyelmet diktált egy közösség, ma már el sem tudja sok fiatal képzelni.
Hová lett a régi rend, amikor ősök ünneplő ruháit, évszázados tárgyait árusítják Feketetón. Festett bölcsők, melyekbe ringott valamikor az is, aki kiáltja, 200 euró. Csizmák, melyek az Istenházába vitték a szülőt. Kaszten, bokály, Biblia, imakönyv. Minden eladó! Eladó a régi rend is. Helyette négy fal közé zárt műanyag hontalanság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése