Andorkó Attila: Döntéseink

2012. 03. 28. Döntéseink Andorkó Attila

Közhelyként szoktuk emlegetni, hogy betegségeink egyik leggyakoribb forrása a stressz. Az elmélet megalapozója Selye János osztrák-magyar származású orvos és vegyész volt, akinek 1936-ban jelent meg első publikációja a stresszről. Magyarul leginkább úgy lehetne leírni, mint: folyamatos feszültség vagy tartós idegesség.

Az emberi test című kiállítás utolsó termében egy ismertető lapon azt olvashatjuk, hogy betegségeink 90 százalékáért ez az úgynevezett urbanizációs betegség a felelős. Magyar nyelvünk szépen megfogalmazza ezt, mert sokszor mondjuk, hogy ezt vagy azt nem tudunk lenyelni, megemészteni stb. Ez gyakran torok, hangszál vagy akár gyomorfekélyhez is vezethet. Gyökössy Endre írja: „Keresd meg azt a félelmet, ami leginkább megfelel természetednek és tarts ki hűségesen mellette! Például: Elveszíted az állásod. Följelentenek valamiért. Megcsal a párod. Stb. Gondolj rá minél gyakrabban. Lehetőleg evés és lefekvés előtt! Ezt fűszerezd meg a napi változatos apróságokkal: feladtál egy levelet, de nem tettél rá bélyeget. Nyitva felejtetted a víz- vagy a gázcsapot. Tele van a város (akácfavirág helyett) bacilussal és vírussal. Számítsd ki, mennyi lehet egy légköbméterben? Tegnap a főnöködnek mondtál valamit, s az biztosan megsértődött. Egy jó barátod nem úgy köszönt, miért? Aki csak egy ideig betartja ezt, szinte biztos lehet az eredményben: idegösszeomlás.” (Akarsz-e meggyógyulni, Szent Gellért kiadó és nyomda, 1959)

Ha ezt a „tanácsot” követjük, szinte biztos, hogy előbb-utóbb valamely szervünk jelez, hogy valami nincs rendben, s akkor ránk tör(het) a depresszió, ami egy másik népbetegség, egy másik történet.

Döntéseink egész sorát éljük meg minden nap. Tőlünk függ, hogy mennyire engedünk teret a fojtogató, rohanó, idegösszeomláshoz vezető feszültségnek.

Mindenki a saját, a maga útját járja. Vannak, akik még csak most indulnak, míg mások talán túl hamar a végére értek vagy érnek. Bárhogy is formáljuk életünk ösvényeit, tény, hogy az út, amelyen járunk, a döntések, amelyeket hozunk, megmondják, kik vagyunk, milyenek vagyunk. A döntéseink az életünk építőkockái. Alakítják a múltat, a jelent és a jövőt. Az összes hibánk, téves döntésünk ellenére minden nap új választási lehetőségek egész hadát tárja elénk. Tőlünk függ, hogy mennyire pozitívan vagy negatívan fogjuk fel életünket, az adott helyzetünket, s hogy mennyit teszünk annak érdekében, hogy ez jó vagy még jobb irányba tudjon változni.

Közhelyként szoktuk emlegetni, hogy betegségeink egyik leggyakoribb forrása a stressz. Az elmélet megalapozója Selye János osztrák-magyar származású orvos és vegyész volt, akinek 1936-ban jelent meg első publikációja a stresszről. Magyarul leginkább úgy lehetne leírni, mint: folyamatos feszültség vagy tartós idegesség.

Az emberi test című kiállítás utolsó termében egy ismertető lapon azt olvashatjuk, hogy betegségeink 90 százalékáért ez az úgynevezett urbanizációs betegség a felelős. Magyar nyelvünk szépen megfogalmazza ezt, mert sokszor mondjuk, hogy ezt vagy azt nem tudunk lenyelni, megemészteni stb. Ez gyakran torok, hangszál vagy akár gyomorfekélyhez is vezethet. Gyökössy Endre írja: „Keresd meg azt a félelmet, ami leginkább megfelel természetednek és tarts ki hűségesen mellette! Például: Elveszíted az állásod. Följelentenek valamiért. Megcsal a párod. Stb. Gondolj rá minél gyakrabban. Lehetőleg evés és lefekvés előtt! Ezt fűszerezd meg a napi változatos apróságokkal: feladtál egy levelet, de nem tettél rá bélyeget. Nyitva felejtetted a víz- vagy a gázcsapot. Tele van a város (akácfavirág helyett) bacilussal és vírussal. Számítsd ki, mennyi lehet egy légköbméterben? Tegnap a főnöködnek mondtál valamit, s az biztosan megsértődött. Egy jó barátod nem úgy köszönt, miért? Aki csak egy ideig betartja ezt, szinte biztos lehet az eredményben: idegösszeomlás.” (Akarsz-e meggyógyulni, Szent Gellért kiadó és nyomda, 1959)

Ha ezt a „tanácsot” követjük, szinte biztos, hogy előbb-utóbb valamely szervünk jelez, hogy valami nincs rendben, s akkor ránk tör(het) a depresszió, ami egy másik népbetegség, egy másik történet.

Döntéseink egész sorát éljük meg minden nap. Tőlünk függ, hogy mennyire engedünk teret a fojtogató, rohanó, idegösszeomláshoz vezető feszültségnek.

Mindenki a saját, a maga útját járja. Vannak, akik még csak most indulnak, míg mások talán túl hamar a végére értek vagy érnek. Bárhogy is formáljuk életünk ösvényeit, tény, hogy az út, amelyen járunk, a döntések, amelyeket hozunk, megmondják, kik vagyunk, milyenek vagyunk. A döntéseink az életünk építőkockái. Alakítják a múltat, a jelent és a jövőt. Az összes hibánk, téves döntésünk ellenére minden nap új választási lehetőségek egész hadát tárja elénk. Tőlünk függ, hogy mennyire pozitívan vagy negatívan fogjuk fel életünket, az adott helyzetünket, s hogy mennyit teszünk annak érdekében, hogy ez jó vagy még jobb irányba tudjon változni.