2012. március 4., vasárnap

Moldován-Szeredai Noémi: Járvány, melynek neve: „Ha a másik gyerekének van, akkor az enyémnek is legyen!”

2012. 03. 04. Járvány, melynek neve: „Ha a másik gyerekének van, akkor az enyémnek is legyen!” Moldován-Szeredai Noémi

Nagyon sok gondolkodás és barátokkal, ismerősökkel való beszélgetés szülte a címben leírt mondatot, jobban mondva, annak első részét, mert az idézet gyakran elhangzik a szülők szájából. Úgy tapasztalom, ez a „gyermeknevelés” egyik alapvető tételévé vált sok család életében. Nincs azzal semmi baj, ha utánozom a másik szülőt abban, amit megad gyermekének, ha az létfontosságú és testet-lelket örvendeztető. A világ mindig is úgy fejlődött, hogy az emberek egymást utánozták a pozitív dolgokban, egymástól példát vettek.

Napjainkban is a legfontosabb példa a szomszéd, a barát, a gazdagabb szülő, de ez nem mindig a jó példa is. Tudom, hogy sokkal könnyebb a már kitaposott ösvényen járni, nagyon nagy a megfelelni akarás, de kinek? Miért? S könnyebb végső soron, sok kiabálás, esetleges tiltás ellenére mégis meghajolni a gyermek vasakarata előtt, és teljesíteni kívánságát. Szülőként tudom, hogy nem egyformák a gyermekek, másként kell közelíteni hozzájuk, ha megakarjuk értetni magunkat. Ha az egyik gyermekkel megharcoltuk a nehezét, felállítottuk a szabályokat, s ő kezdi megérteni, elfogadni értékrendünket, a következővel már másként működik, más húrokat kell pengetni, mondani, mutatni, hogy számára is érthetővé és elfogadhatóvá váljon. Ez mindennapos küzdelem, már akkor a kortól, amikor általában azt mondják, még kicsi, s úgysem érti. Pedig érti ő, sokszor még azt is, amit a szülő nem.

Ha a szülők abban utánoznák egymást, hogy több odafigyelést ajándékoznak a gyereknek, többször játszanak vele, több minőségi időt töltenek vele, folyamatosan figyelnék az iskolai teljesítményét, hangulatát, valóban tudnának a barátairól, akkor azt mondanám: „nagyszerű, a szülők Istentől való elhivatásuk szerint cselekednek”.

„Beleugrunk a kútba.” Tapasztalatom, hogy szülőként sokszor feladjuk elveinket, meggyőződésünket, még akkor is, ha még hangoztatjuk azokat, de mégis másként cselekszünk. Megvesszük a teljesen fölösleges olcsó és a drága dolgokat (márkás cuccokat, drága kütyüket), melyeket nem is engedhetünk meg maguknak, de a gyermeknek ugye, mindent meg kell adni! Elengedjük olyan társaságba, amelyet nem tartunk megbízhatónak, csak azért, mert a többi szülő is ezt teszi, s gyermekünk ne sérüljön életre szólóan szülői szigorunktól! Mindezek mellett még magyarázzuk is tetteinket, védjük döntéseinket, voltaképpen csak azért, mert lelkünk mélyén tudjuk, hogy rosszul döntöttünk, s egy kis mostani nyugalomért (nem hisztizik a fülünkbe a gyerek) feláldozunk sok mindent.

Szülőként lépkedek az úton, vívom a mindennapok harcát a divatos szlogenekkel, a társadalmi járványokkal s emlékeztetem magam: az Istentől kapott ajándékok – lányaim nevelése, vigyázása, óvása testi-lelki egészségük őrzése nemcsak hivatásom, de kötelességem is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése