2012. március 13., kedd

Gál Zoltán: Világvége elhalasztva

2012. 03. 13. Világvége elhalasztva Gál Zoltán

Egyik iskolás gyerek vallásórán megkérdezte, hogy hiszem-e azt, hogy idén decemberben lesz a világvége. Nemleges válaszomon meglepődött, és láttam tekintetében, hogy továbbra is foglalkoztatja ez a kérdés. Nyilván szülei a különféle hírcsatornákon keresztül értesültek az ősi jóslatról, és próbálták magyarázni vagy éppenséggel elfogadni az általuk hallottakat.

Emlékszem, gyermekkoromban sokat meséltek arról, hogy majd egyszer az autók repülni fognak, az egyszerű emberek számára is elérhető lesz az űrutazás, időgépek segítségével majd visszaléphetünk a múltba, és megváltoztathatunk egyes cselekedeteket. Mára azonban csupán a benzinár szökött az égbe, az autók a földön maradtak. Nemhogy űrutazásra, lassan autóbuszbérletre sem futja azoknak, akik nap mind nap ingáznak munkahelyükre. Az időutazás pedig ma is létezik az emlékek világában, ahol visszarévedünk, és elgondoljuk, hogy bizony milyen gyorsan telnek napjaink.

A világvége azoknak jelent bármiféle fenyegetést, akik félelemben élnek. Félnek az elmúlástól, a testi, lelki vagy éppen gazdasági összeomlástól, és úgy érzik, hogy nincs amiben megkapaszkodniuk. Így sodródnak az árral, a kitalált próféciákkal és szüntelenül kutatják életük értelmét. Jézus tanítása pedig ma is figyelmeztet bennünket: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?” (Mt 6,25-27)

Az elmúlt napok egyik legszembetűnőbb híre az volt számomra, hogy egy fanatikus, világvégét hirdető prédikátor – aki tanainak terjesztésére dollármilliókat költött – beismerte: az általa időzített világvége „tévedés” volt, így nem kíván újabb időpontot megnevezni. Világvégét már Jézus halála után is vártak az első keresztények, aztán az apokalipszis hite felerősödni látszott az emberi történelem azon időszakaiban, amikor nehézség sújtotta Isten legnemesebb teremtményét. Jövendöltek már világvégét 1914-re, 2000-re, 2011-re, 2012-re, és valamennyit elhalasztották. Talán ideje volna beismerni, hogy vannak olyan dolgok, amelyek emberi képességeinken túlmutatnak, mert „Isten kezében vagyunk, és ott vagyunk a legbiztosabb helyen.” (Bartalis János)

És ez így van jól…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése