2012. március 9., péntek

Bartha Mária Zsuzsánna: Mi leszel, ha nagy leszel?

2012. 03. 08. Mi leszel, ha nagy leszel? Bartha Mária Zsuzsánna

Három a magyar igazság. Három gyermeket nevelünk. Háromszor olyan rugalmasnak kell lennünk, hogy a mindennapos meglepetésekkel megbirkózzunk.

Középső fiam egészen kisbaba kora óta vonzódik a templomokhoz. A másik kettő „normálisan” unatkozik, ha hosszúra sikeredik egy istentisztelet, de a középső nem is igen akar hazaindulni az ámen után. Alighogy nyiladozott értelme, felhívta figyelmünket, ha harangoztak. Minden délben bimm-bamm-oztunk. Ha meglátott egy tornyot, hittani értelmezésre való tekintet nélkül, fel akart mászni a haranghoz. Járni tanult egy éves kora körül, és beszökött egy nyitott templomajtón. Mikor megtudta, hogy a fiúk is lehetnek papok (esetében anyuka a lelkész) 3 éves korára megérlelődött benne az elhatározás, hogy ő is erre a pályára lép. Büszkén bejelentette a családnak, hogy pap lesz, ha majd megnő.

Nagy meglepetésemre nemrégiben szomorúan közölte, hogy meggondolta magát, mégsem felvételizik a teológiára, mert a papok is szoktak rosszalkodni.(!?) Sajnos, bárki tud rosszalkodni, bármi a mestersége – világosítottam fel.

Nemsokára ötéves lesz, majd csak kialakul benne, mi akar lenni az elkövetkező 13 évben, túl korai még dönteni óvodáskorban. El is mondtam neki szépen: ha kijárja az iskolát, többet fog tudni és majd akkor meglátja milyen pályára lép, mivel akar foglalkozni. Persze az anyai lelkizés után megkérdeztem, mert nagyon furdalta az oldalamat:

– És mi leszel, ha nagy leszel?

– Én szent leszek – válaszolta magától értetődő természetességgel.

Erre hallgattam egy hosszú verset, gondolataimba merülve... Összes gyermeknevelési baklövésem eszembe jutott, hogy az életutamon hozzám tapadt hibákról ne is beszéljek!

– Miért? – nyögtem ki nagy nehezen.

– Mert aki szent, a rosszaságon túl is lát! – ragyogott arcocskája a játékautónak, rám pedig vetett egy értetlenkedő pillantást, hogy még ennyit sem tudok!

A mesében a három fiú közül a legnagyobb szokta kapni az örökséget, a legkisebb, a legügyesebb a szerencse fia. Nálunk a középső, mikor megnő, szent lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése