2012. 03. 26. Az özvegy Moldován-Szeredai Noémi
Az özvegy belenézett a gyertya lángjába, majd folytatta:
„Reggel előkészítem a reggelit, megterítek neki is, s leülök reggelizni. Nagyon szerette a napnak ezt a részét. Ekkor beszéltük át a napi programot, terveztünk, s a kivitelezés hogyanját döntöttük el. Most gyertyát gyújtok, s olyan mintha ő is itt lenne. Imádkozom, sírok, de próbálom fájdalmamat határok közé szorítani. Nem szeretném, hogy ne legyen nyugta tőlem, hogy visszarángassam lelkét gyászommal és kétségbeesésemmel. Mert borzasztóan fáj ez a hirtelen halál és mélységesen kétségbe ejt. Visszagondolok a hosszú évtizedekre, milyen biztonságot adott nekem és a családnak, a nehéz időkben is tudtuk, hogy a családon belül biztonság és békesség van. Csodálatra méltó, ahogy az emberekkel bánni tudott. Ahogy meghallgatta, szinte kibeszéltette őket, mindenki nyugodtan elmondta, ami a szívét nyomta, s ő mindenkit meghallgatott és mosolyogva felvidított. Összetartotta a nagy családot is, de a falustársakat és elszármazottakat is.
Nagyon örvendek, hogy el tudtam búcsúzni tőlle. Mielőtt jöttek, voltak részvétet nyilvánítani, egy kis időre csak mi voltunk, a család és akkor hangos szóval elbúcsúztam, elmondtam neki mindent és megköszöntem neki mindent, amit tőle kaptunk: én, a gyermekeink és az unokák. Együtt imádkoztunk. Ez nagyon megnyugtat. S az, is, hogy a temetőbe kimenve, megfogjuk egymás kezét és úgy tudunk imádkozunk. Jó, hogy tudunk beszélni erről a fájdalomról és gyászról, ezáltal még erősebb lesz közöttünk –gyermekeimmel, unokáimmal, menyeimmel és vejemmel – a kapocs.
Sokat gondolkodom, s akármennyire is fáj, hogy ő távozott hamarabb, nem akartam volna, hogy fordítva történjen. Nagyon fájt volna és sajnáltam volna őt, ha ő marad egyedül a gyásszal és ezzel a mérhetetlen fájdalommal.
De érzem, ahogy Isten ereje segít és vigyáz rám.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése