2012. 05. 16. Húsz év a lelki közösségben Orbán Erika
Letűnt az éj, és ott álltam, ünnepi fényben, fekete-piros szőttes-csipkés gúnyámban, ötvenegynéhányad magammal a zsúfolásig telt ház piacán. Komoly- és komolytalanságunk az átmenetek megélőinek belső feszültségéből adódott. A beavatás tétje, hogy az újonc közösségbe és a spirituális értékek világába történő bevezetése fog-e integrálódni későbbi életébe; valamint a rítusok és szóbeli tanítások mássá tudják-e tenni. Én ezt akkor egyszerűbben gondoltam; életembe természetesen simult a pillanat, és létezésem minőségi változását sem tapasztaltam még az alkony beálltával.
A megszentelt pompától meghatottan bíztam: el tudom ismételni a történetet, a sokszor hallottat, mely épp most lesz az enyém is, hisz az isteni történelem mindannyiunké. Kelettel szemben ültem. Egy távoli földrészről Mózes, Jézus, Mohamed szelleme kísértett. Az íves ablakokon túl Isten arca tiszta volt. És a padokba szorult őseim fölé fölsorakoztak Ábrahám nemzetségei. Egy falatnyi derűs ég ma is visszalopja első nyilvános imám ízét. Isten békéjének örök lakása legyen bennem!
„Hiszek az Unitárius Egyház hivatásában.” Húsz éve. Ünnepnap lett május 17-e, mert megvallottam hitemet. Emlékszel, Levente, együtt voltunk?! Aztán az évek árnyalták hitünket. A mi templomunk méhéből megszületve szüntelenül, nyugtalanul kérdezzük „hogyan épülhetnénk együtt Isten hajlékává a Lélek által?” (Ef 2,22) Mert csillaghitünkhöz kötöttük szekerünk és a dévai vár kötelez.
Ha összetartozunk, a Teremtő gonddal rendelt egymásnak. A házasság metaforája villan elő. Mindazt, amit elmondtam a Fogadalomban, szeretném. Vágyom arra, hogy vallásomhoz halálomig hű maradjak. És nem tudom, mit hoz a holnap, valóban képes leszek-e a templomba buzgón járni, minden munkámban helyt állni. És igen, ígért sok biztonságot, érzelmi menedéket, hogy nem maradok egyedül, mindig lesz közösség, meleg mosoly. Két évtizednyi frigyünk folyton festi a képet. A tartósság nem minden; kapcsolatunk minősége sérülékeny és változó. Állandó munkát, lankadatlan figyelmet, időt igényel. A Mindenható a garanciát szívembe ülteti. S amikor elbizonytalanodom, jó lesz-e nekünk együtt a következő évtizedekben, olyankor virrad rám áldozócsütörtök. Emlékeztet az első tanítványokra. Ők erősítenek öntudatomban és felelősségemben, hogy évszázadok múlva is éljen a tiszta, jézusi kereszténység.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése