Albert-Nagy Ákos István: Kiáltvány a néphez – 2013

2013. 03. 16.	Kiáltvány a néphez – 2013	Albert-Nagy Ákos István
„Most egy a lélek, egy a szív, a kar...”- bizony, mondja Petőfi, de én ma kérdem tőletek: most egy a lélek? Egy a szív? A kar? Igaz ugyan, hogy egy szekere van a magyarnak, de lám, a szekérrudat mostan háromfelé ráncigálják! Pedig tudhatnák, hogy ilyenformán a lovak is elfáradnak, s az utasok sem fognak soha célba érni. Pedig mily nemes a cél, mely felé kicsiny erdélyi magyar nemzetünk szeretne haladni, mennyire fontos lenne számunkra az önrendelkezés! Ám hogyan rendelkezhet valaki maga fölött, aki nem hogy magát, de még testvérét is marcangolja? Hogyan haladjon a szekér célirányosan, előre, ha a lovak félrehúznak? Ti népvezetők! Papok, tanítók és államférfiak! Hozzátok kiált az ifjú vér! Tudjátok, hogy nyomaitokban ezrek lépdelnek? Tudjátok, hogy ti vagytok a magvetői a majdan felnövekvő arany búzatábláknak? Hogyan akarunk véget vetni önmarcangolásunknak, ha gyermekeink szeme előtt a széthúzás példája lebeg? Hiszen mind tudjuk, rossz fa soha nem fog jó gyümölcsöt teremni! Nézzétek meg az egyszerű vörös zászlókat! Önmagukban csak véres zászlórudak! Vagy tekintsetek külön a fehérre! Nem többek anyáink patyolatra mosott terítőinél! És mit mondanátok a zöldről? Mind éretlen vászondarabok! Külön-külön semmit nem jelentenek nekünk, de e három szín együtt százszorta többet ér a nemzetnek, mint az összes többi szín együttvéve! Mert e zászló háromszínű egységében, nemzetünk egysége lobog! Miért vonulunk hát külön színek alatt, ha az érték és az erő az egységben van?! Miért aprítjuk kisebbségben élő nemzetünket még kisebb darabokra? Testvéreim! Én háromszor kiáltok, de mind ahányszor ugyanazt kiáltom, s e szót én holtamig kiáltom! Mert nékem e fogalom oszthatatlan, szent és sérthetetlen: Magyar! Magyar! Magyar!