Dr. Ádám Attila L.: Zászlók Amerikában, Ázsiában és itthon

2013. 03. 01.	Zászlók Amerikában, Ázsiában és itthon	Dr. Ádám Attila L.
Pár hónapja meg sem fordult a fejemben, hogy valaha zászlókról fogok írni. Pedig a személyes történet csaknem 20 éves, és akkor fel sem tűnt. Most, érettebb fejjel már az az érdekes, hogy akkor fel sem tűnt semmi. A történet a zászlókkal igazából csak pár évvel ezelőtti törökországi családi nyaralásunkkor kezdődött. Két dolog nagyon megmaradt bennem, a müezzin hangszóróból szóló érces hangja és a török zászlók. Az előbbi feltehetően csak a kötelező imára hívott minden este vagy maga az ima volt (nem tudom, érteni nem értettük), az utóbbi viszont csaknem minden házon ott lengett a sós tengeri szélben. Kisiskolás gyerekek pár fillérért árulták a török zászlókat az európai strandokat idéző tengerparti sétány némi árnyat adó pálmafái alatt. Venni persze nem vettünk, de a szimbólum, a félhold és a csillag a vörös mezőben örökre bevésődött. Ha nem maradt volna meg az emlék a budai várról, 1686-ból. Bár az akkori zászló nem pont ilyen volt, az Oszmán Birodalom hagyományos színe a zöld, a mai török zászló 1793-óta létezik. A legendák szerint a zászló mai képét még II. Murád szultán álmodta meg a véres rigómezei csata után 1448-ban. A magyar hadakat hosszú véres ütközetben legyőző Murád az elbeszélések szerint a harc után csak éjszaka ért vissza szálláshelyére. Ott egy vöröslő vértócsában megpillantotta a félholdat és egy csillag fényét... De a történelemtől függetlenül igazából jó érzés volt látni a sok ottani török zászlót, nem hivalkodtak, csak voltak. Hazaérkezve motoszkálni kezdett bennem, mit is láttam én 20 éve Missouriban? Zászlókat, minden mennyiségben, nem csak a Függetlenség napján, valamikor június elején, hanem a hétköznapokon is. Akkor fel sem tűnt, ebbe talán az is belejátszott, hogy vasárnaponként Columbia nyílegyenes főutcáján felvonuló forró nadrágos mazsorett hölgyek elvonták az ember figyelmét az öltözetükről: a pólójuk amerikai zászlót idézett. A hatás azért szép lassan csak kezdett bennem beérni. Pár éve én is kitettem a magyar zászlót a házunkra. Ennek minden magyarországi következményét vállalva. Egyrészt, ami szokatlan és a szomszédoknak nincs, az legalább is furcsa. Hogy többet és mást ne is említsek a különböző előítéletekből... Itthon biztos furcsa. Columbiában és Kis-Ázsiában nem.  Azért van pár úttörő sorstársam. Mostanság már a harmadikat koptatja a szél. Az ősszel egy erdélyi webáruház hirdetett székely zászlót. A csomag meg is érkezett, annak rendje és módja szerint.  A téli zimankóra sajnáltam kitenni. Meg sokkal nagyobb is, mint a magyar. Úgyhogy saját helyet kerestem neki, kicsit távolabb, külön árbocon. Ha úgy tetszik, a magyartól kitüntetett helyen, a kertben. De valahogy csak nem akaródzik felhúzni. Talán majd tavasszal, pár ünnepi napra. Talán. Minden zászló otthon érzi magát igazán jól, a török is, az amerikai is, a székely is. Ennyi egyenlőség engedtessék meg neki (is).