Farkas Wellmann Endre: Volt egy...

2013. 03. 26.	Volt egy...	Farkas Wellmann Endre
Volt egy barátom. Sosem volt sok, igazi pláné. Akiről beszélek, egy a kevés közül. Nem az bosszant, hogy cserbenhagyott, hogy mondvacsinált konfliktust generált közénk és aztán továbblépett, ó, dehogy... Túlságosan jól ismerem ehhez az embereket... De volt egy barátom... S a volt és a nincs között nem csak a minőségi különbség a szembeötlő, hanem az a gyarlóság, amelyikkel képesek vagyunk elhitetni magunkkal emberi viszonyaink valódiságát, az a kényelem és az az önáltatás, amely meggyőz minket értékítéleteink helyességéről. Amikor egyedül marad az ember, változik a nézőpontja. Hirtelen magára utalt, bizonytalanabb és sebezhetőbb lesz... De tisztábban lát egy kicsit ilyenkor. Magamra haragszom. Nem azért, mert tévedtem, hanem azért mert naiv voltam. Már megint. Erről akartam írni, de mit írhatnék cserbenhagyásról, árulásról, önteltségről, egoizmusról? Könyvtárnyit írtak minderről. A minap hirtelen ötlettől vezérelve kicseréltem a Facebook-on a profilképemet. Egy fotó került a kezembe, amely engem ábrázol négyéves koromban: az előtérben születésnapi torta, rajta gyertyák s a sötét tónusú képen egy komoly és magányos gyermekarc. Nézem, mi közöm magamhoz. Az arcom helyett kitettem ezt az idegent profilképnek. A magány közös. S csak nézem, mennyibe kerül az őszinteség nap mint nap.