Molnár Imola: Mikor?

2013. 03. 27.	Mikor?	Molnár Imola
Van egy kérdés, ami elég rég óta foglalkoztat, és így hangzik: Mikor szeretik az embert igazán? Az biztos, hogy akkor érezzük, hogy szeretve vagyunk, amikor körbezsonganak és figyelmesek velünk, és elmondják, megmutatják, hogy fontosak vagyunk, megnyugtatnak, hogy jól áll a zöld (pedig igazából nem is) és nevetnek a vicceinken (holott már ezerszer hallották).  Elfogadják a „szakvéleményünket” (pedig nem igazán értünk a szóban forgó dologhoz), nem zavarnak, mert láthatóan fáradtak vagyunk, dédelgetnek (pedig igazából rohanniuk kellene), megnézik velünk a kedvenc filmünket (titokban pedig felét átszunnyadják, és amikor a végén áradozunk, hogy milyen szép volt az a rész amikor… akkor mosolyogva bólogatnak, hogy valóban szép volt). És sorolhatnánk tovább. Ilyenkor látható a szeretet, mely felénk irányul. Azonban van az a fajta szeretet, amit nem lát az ember, érezni is csak nagyon ritkán érez. Ez a „távoli” szeretet, az, amely nem bókol és nem is tapasztalható nap mint nap. A távoli szeretet akkor mutatkozik meg, amikor olyasvalaki tesz valamit, akitől nem is igazán számítottál rá. Csak megteszi, és ha ámuló szemedből nyilvánvalóan kiolvasható a kérdés: miért tette? Csak annyit felel: érted. Addig nem hitted, hogy a szeretet szemernyi szikrája is van benne irántad, de akkor, abban a pillanatban megtapasztalod… Szerencsés az, aki legalább egyszer szembesül ezzel. Mert lehet, hogy ez az igazán tiszta szeretet, ami nem ismeretségre, tiszteletre, nem „jópofizásra” és nem genetikára épül, hanem tiszta érzésre, szándékra és talán általad meg sem sejtett alapra. Istené is távoli szeretet, Ő sem rokonod, nem is bókol, egy kávé mellett sem beszélgetsz el Vele, mégis milyen tiszta a szeretete, és soha nem mondja: „azért teszem mert…”, sőt nem is mond semmit, mégis tudod, hogy érted tette… Az embert akkor szeretik igazán, ha azokban a váratlan pillanatokban tárják fel előtte a szeretetet, amelyekből csak kevés jut, de amelyek talán örökre meghatározzák véleményét, érzéseit, gondolatait és örökre bevésik emlékeink kincses bársonyerszényébe AZOKAT a pillanatokat, amikor a legerősebben érezte: szeretve van.