010. 08. 02. Koldus Vili levelei Demeter Sándor Lóránd
Vili, a koldus valós személy. Költői kedvű segédlelkész voltam, ő pedig bejáratos volt a lelkészi hivatalba. Szőlőt metszett, söprögetett, melegedett. Télen inkább melegedett. Beszélgettünk is, de inkább hosszú, nagy csendekben eregettük a füstöt. Hosszúra vettük a slukkot, s lassan, nagyon lassan fújtuk. Közben ilyeneket mondtunk, hogy hm, na, aha... S ebben benne volt minden arról, hogy milyen is az élet. Vili ilyenkor elvágyott. Valahová, ahol meleg van, s az embernek a fülét nem hasítja, még a bőre alá sem bújik be, s csontjait sem ropogtatja az a nyavalyás Nemere. Utolsó cigimet megpostáztuk. Akkor mondta Vili, hogy ő elmegy. Valahová, ahol meleg van. Lehet, hogy Izraelbe. Egy nap tényleg odalett. Elhittem neki, hogy elment Izraelbe. Láttam, ahogyan evangéliumi tájakon, apostoli helyeken kölcsönkér egy cigit, s hosszú slukkok alatt hazagondol. A városra, a Nemerére, a költői kedvű segédpapra... Aztán levelezni kezdünk Vilivel. Versben. Többnyire a Helikon hasábjain bonyolítottuk levelezésünket. Evangéliumi tájakról, apostoli helyekről, prófétai gondolatokról. Arról, hogy hm, na, aha... Meg arról, hogy milyen is az élet. Az életünk.
Vigyétek a hírt
(Jánosnak, 2009-ből )
Jézus eljött hozzánk mi mégis egyre várunk
várunk amíg vakok lesznek az eddig látók
várunk amíg sánták lesznek az eddig járók
várunk amíg a lepra rólunk a húst lemarja
várunk amíg füleink süketekké válnak
Jézus eljött hozzánk mi mégis egyre várunk
várunk amíg élőhalott lesz minden földön járó
várunk és nem hisszük el hogy az örömüzenettel
hozzánk is érkezett a názáreti Mester
várunk és nem hisszük el hogy kinek jönni kellett
itt van megérkezett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése