2012. augusztus 13., hétfő

Molnár Imola: Idézet

2012. 08. 13.     Idézet     Molnár Imola    

Az én hűtőszekrényem ajtaján is számos cédula fityeg feladatokkal, telefonszámokkal, teendőkkel, azokkal az idézetekkel, melyek egy csendes októberi délutánon a legszebbeknek tűntek. Az egyik Talmudból vett idézet így szól: “Úgy szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet, hogy mások rajtad keresztül szeretni tudják.”

Olyan szépen egyszerűnek tűntek a szavak, amikor leírtam őket, de igazi tartalmukra és súlyukra idővel döbbentem csak rá. Idő kellett, míg e szavak ismételten a szemem elé kerültek és lassan belopták magukat a fejembe. Egy ideje azon vettem észre magam, hogy ezt az idézetet is feladatként tartom számon. Egy örökérvényű teendőként, melyet minden egyes nap szakadatlanul kell végeznem, minden egyes napra érvényes és minden egyes napon meg akarom tenni…Nem teher, nem más szabta ki nekem: én akarom, én szeretném, én törekszem.

Azért akarom elvégezni, mert ebben látom munkám és életem egyik legnehezebb, de legszebb megvalósítását, ebben látom az egyik célját életemnek. Tudom, hogy soha nem fogom megváltani a világot, soha nem fogok évezredekig álló építményt emelni, szavaimat nem fogják egész iskolák skandálni, a rólam megmintázott szoborhoz sem fog senki elzarándokolni, mert nem lesz, s ezek közül igazából egyik megvalósítás sem célom vagy szándékom, vagy csendes estéken dédelgetett titkos vágyam.

De szándékom továbbra is szeretni Istent, és nem csak a “magam módján”, hanem úgy, hogy mások rajtam keresztül szeretni tudják. Hogy ezt hogyan tegyem, nap mint nap tanulom, hogy ezt hogyan teszem, arra életem a lejegyzett szakirodalom…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése