Lemosta a bánatot egy időre arcomról,a csalódás és a hiábavalóság porát,
s látom a fenyőmag gyökeres lombját.
Felhő-hullatta forró könnyek arcodról,
talán már lemosták az elrontott időt,
s lelkedre szőttek reményből terítőt.
Ki fenyők mély lélegzetébe belekóstol
s szívét gyógyítja fenyves harmatával,
kibékül a világgal és önnönmagával.
Nézd szikla hasadékában a fenyőmagot,
miként ver gyökeret és viharverten hódol
az életnek.Nem ad felesleges áldozatot.
Fenyvesek lélegzetén megtisztul minden,
az Úristen eléd áll az elrejtett kincsen,
de ne félj, szemed megtisztul a széptől.
Arcodon mosoly derül, lelkedben béke,
benned az élet szentségének bősége
és a Földre mosolyog a Nap az égről!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése