2012. 08. 22. Menyhért Szász Ferenc
Ma Menyhért napja van. Senkit se ismerek, akit Menyhértnek hívnának. Nem zavar ez különösebben, csak nincs akire gondolnom, akit magam elé idéznem, s akinek – egy gondolat erejéig bár – boldog napot kívánnom.
Mennyivel másként indul az a nap, amikor ráadásul bejelentik, hogy: Nagyboldogasszony napja, s szép hazánkban milliók hallgatnak a Mária névre és származékaira, többek közt a Máricsikák is. Igen, Máricsikát többé-kevésbé hármat is ismertem. Vajon merre járnak? Megboldogultak-e, s ha igen, a szó melyik értelmében?
És csak ebben a hónapban: Ibolyák és Lászlók, Ilonák és Lenkék. Megvannak-e mindahányan?
István? Mekkora ünnep volt. Sámuel? Őket már fél kezemen megszámoltam, furcsa, mindegyik Sámuel ismerősöm Samu volt, kivéve a kétkönyvest, de ő nem személyes ismerős, nem számít bele.
Itt pedig, Menyhárt kapcsán épp erről van szó, ki számít? Ki személyes ismerősöm még, azok közül, akikével valaha, valahol egybekapcsolódott az életem, akikre érdemes még, nem is emlékezni egy-két percig, csupán rájuk gondolni, ha a szemem a naptárra téved? Akikről jól esik feltételezni, hogy megvannak, jól vannak, talán boldogok, még akkor is, ha nem küldtem lapot, felhívni se szándékozom őket.
Rágondolni valakire. Két-három perc az egész. Öt perc már sok. Talán a három perc a legalkalmasabb időkeret arra, hogy naponta valakire, aki van, aki nincs, de volt, aki úgy személyes ismerős, hogy jelentett, illetve dehogy, ma is jelent valamit még számunkra. Lehet, hogy amikor találkozunk, ezt meg is említjük neki. Lehet, hogy nem, de benne lesz a levegőben, ő mindenképpen tudni fog róla, az ilyesmit érzi az ember.
Egyelőre Menyhért. Mihez kezdjek Menyhérttel? Két Máricsikát odaadnék egy Menyhértért, mert érzem, Menyhérttel, mint olyannal, soha nem fogok találkozni. Nem többé, egyáltalán.
És: mentőötlet, mentő-név: Menyhárt. Olyan kicsi a különbség: majd Menyhárt napján újragondolom ezt az egészet, s Menyhártnak többet kell tudnia Menyhértről.
Minden reményem e tekintetben immár Menyhárt, január 6-ika, immár 2013. S ekkor belém hasít: Menyhártot sem ismerek. Boldizsárt igen, Gáspárt is, Menyhártot nem. Nem ismersz véletlenül valakit, akit így hívnak?
Mert nekem, érzem, most csak ennyi marad: bárhol léteznétek, bárkik lennétek, Menyhártok és Menyhértek, boldog névnapot.
Ma Menyhért napja van. Senkit se ismerek, akit Menyhértnek hívnának. Nem zavar ez különösebben, csak nincs akire gondolnom, akit magam elé idéznem, s akinek – egy gondolat erejéig bár – boldog napot kívánnom.
Mennyivel másként indul az a nap, amikor ráadásul bejelentik, hogy: Nagyboldogasszony napja, s szép hazánkban milliók hallgatnak a Mária névre és származékaira, többek közt a Máricsikák is. Igen, Máricsikát többé-kevésbé hármat is ismertem. Vajon merre járnak? Megboldogultak-e, s ha igen, a szó melyik értelmében?
És csak ebben a hónapban: Ibolyák és Lászlók, Ilonák és Lenkék. Megvannak-e mindahányan?
István? Mekkora ünnep volt. Sámuel? Őket már fél kezemen megszámoltam, furcsa, mindegyik Sámuel ismerősöm Samu volt, kivéve a kétkönyvest, de ő nem személyes ismerős, nem számít bele.
Itt pedig, Menyhárt kapcsán épp erről van szó, ki számít? Ki személyes ismerősöm még, azok közül, akikével valaha, valahol egybekapcsolódott az életem, akikre érdemes még, nem is emlékezni egy-két percig, csupán rájuk gondolni, ha a szemem a naptárra téved? Akikről jól esik feltételezni, hogy megvannak, jól vannak, talán boldogok, még akkor is, ha nem küldtem lapot, felhívni se szándékozom őket.
Rágondolni valakire. Két-három perc az egész. Öt perc már sok. Talán a három perc a legalkalmasabb időkeret arra, hogy naponta valakire, aki van, aki nincs, de volt, aki úgy személyes ismerős, hogy jelentett, illetve dehogy, ma is jelent valamit még számunkra. Lehet, hogy amikor találkozunk, ezt meg is említjük neki. Lehet, hogy nem, de benne lesz a levegőben, ő mindenképpen tudni fog róla, az ilyesmit érzi az ember.
Egyelőre Menyhért. Mihez kezdjek Menyhérttel? Két Máricsikát odaadnék egy Menyhértért, mert érzem, Menyhérttel, mint olyannal, soha nem fogok találkozni. Nem többé, egyáltalán.
És: mentőötlet, mentő-név: Menyhárt. Olyan kicsi a különbség: majd Menyhárt napján újragondolom ezt az egészet, s Menyhártnak többet kell tudnia Menyhértről.
Minden reményem e tekintetben immár Menyhárt, január 6-ika, immár 2013. S ekkor belém hasít: Menyhártot sem ismerek. Boldizsárt igen, Gáspárt is, Menyhártot nem. Nem ismersz véletlenül valakit, akit így hívnak?
Mert nekem, érzem, most csak ennyi marad: bárhol léteznétek, bárkik lennétek, Menyhártok és Menyhértek, boldog névnapot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése