2010. 11. 21. Demeter Erika Az ember nem veszélyes az állatra
(eredetileg)
Megyek az utcán és előttem mókus, mellettem mókus, fölöttem a fán mókus és egyik sem zavartatja magát, hogy ember van a közelben. Megyek tovább. Egy bokor kihajló ágán madár ül, csak úgy egymagában. Odaérek, megállok tőle fél méterre, és nem repül el. Nem zavarja, hogy ember állt meg mellette.
Valahol azt olvastam, hogy belekódolódik, átöröklődik az állatokba, hogy mitől kell tartani, mi veszélyezteti az életüket. Ebből kiindulva arra gondoltam, hogy jó régen nem bántotta őket az ember, ha nincs beléjük kódolva, hogy menekülni kell, mert az ember veszélyes a madarakra és a mókusokra nézve.
Tehát eredetileg nem volt veszélyes az ember. Jó persze, lehet azt kérdezni, hogy mi van a természet törvényével, a tápláléklánccal stb. Én inkább mégis ennél a békés képnél maradnék, hogy az állat nem menekül az ember elől, mert tudja, hogy nem bántja.
Hát, szép lehetett a paradicsomi állapot még képzeletben is. (Vajon milyen szép lehetett annak a lelke, aki kitalálta, leírta vagy esetleg csak ráérzett, átélte valamilyen szinten?)
Tudom, tudom, utópisztikus várakozás és vágyakozás! De jól esett belemerengeni egy kicsit.
Szerintem az ember eredendően nem veszélyes semmire, de könnyen azzá válhat bármire nézve!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése