2010. 11. 01. Rácz Norbert Kilakoltatnak. Segítség!
A Nyulaskertet a szegények temetőjének szánta a városi elöljáróság majd ötszáz évvel ezelőtt. Alig egy századdal ezután Tolnai János érdemes városbírát is ide temették, ötszáz kilós tumba alá. Őt kilakoltatták. Sírköve a templomban van elhelyezve, mert ha nem, néhány ügyes csákánycsapás törmelékké zúzta volna emlékét és sírját. Az unitáriusok „szeme, szíve, szája” ki tudja, mióta keresi hantját jelző kövét, Bölöni Farkas Sándor túl nagy helyen pihen, és a mostani erő eldöntötte, mellette még nyugodtan elfér egy Vasilescu őrnagy, csak húzódjon egy kicsit arrébb, mit neki akkora hely...
November elsején talán több az élő, mint a holt a házsongárdi temetőben. Előtte pár nappal kapákkal és ásókkal felszerelkezett emberek kezdték meg szellemi exodusukat holtaik ágyához. Ma pedig fénnyel telik meg Erdély legfontosabb nekropolisza. Brassai Bácsi még biztonságban van. Hantjánál százak helyeznek el gyertyát. Apáczai sírjánál Aletta van der Maet szellemét idézik, Szisz mellett elhangzik még egy-egy vers, s lopva cigarettát csempésznek az elhunytnak, Dsida kriptájánál pedig réveteg diákarcok próbálják elolvasni a kőbe vésett testamentumot. Gyertyák gyúlnak Reményik sírján (ő még pár évvel ezelőtt arról írt, hogy ez legalább a miénk, és itt békén hagynak, szegény, hogyha látná...), Kós Károly szelleme ott lebeg közöttünk, s az Ismert Katona előtt ma is megállnak páran néhány szótlan szellemszó erejéig. Fényben úszik a Házsongárd. Néhány túlbuzgó ma megint mécsesekkel és virágkölteménnyel kárpótolja az el nem mondott szavakat, közben pedig kopnak a kövek. Amolyan népünnep lett ez is, sok giccsel, Halloween-es jelmezekkel és töklámpásokkal. Ki emlékezik itt már Erdély Széchenyijére vagy az oroszlánszobros Kendeffy Ádámra, aki annyira ismert volt, hogy nevét se írták ki, mert mindenki tudta, hogy ki volt ő, és a „naiv polgárok” azt gondolták, így lesz ez mindig. Erdély legszebb szobra csendesen alussza örök álmát, és nem tudja, hogy mellette igazi menekülttábor alakult ki a sírkövekből. Szinte naponta zúznak porrá egy-egy sírkövet, de erre már senki sem szisszen. Ma fesztivál lesz. Csúnya dans macabre, ahol tört magyarsággal vihog a felszín. Már a régieket is gettóba zárták, és velük együtt mi is megpihenünk, élő holtakként egy szellemi kripta mélyén. Ha ez így megy tovább, félszázad múlva mindnyájunkért csak a gyertyák hullatnak majd viasszá merevülő könnyeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése