Orbán Erika: Remény

2010. 11. 28. Orbán Erika Remény




Mint az adventek örök hajnalán, ugyanaz a kérdés feszeget: a Szellem-Isten és az elküldött názáreti Jézus lelki találkozásának csodája miként válhat valósággá Bennem?! Gondolkodásomat és világszemléletemet nagyban meghatározó racionalista-materialista létmodell mellett képes-e feltámadni bennem egy másik dimenzió?! A tapasztalati létezésen túl vallásos lényemben felébred-e, megnyilatkozik-e a hitnek azon mélysége, mely e teremtett világot, benne egyszeri életemmel, jól meghatározott cél és értelem felé irányítja?! A várakozás órái átminősülnek-e a nem ritkán fájdalommal járó változás óráivá?! És a Mester születésével beteljesedik-e az a nyilvánvaló valóság, miszerint a Láthatatlan mégis érzékelhető, megragadható saját lelkünk által?!

Idei várakozásomat egyetlen nagy élményegység előzi meg: „Uram, nincs emberem...”. János evangéliumából felelevenítem a betesdai gyógyítás-történetet. Az évtizedek óta beteg embernek azt mondja Jézus: „Kelj fel,... és járj!” És szavának csodaereje van! Mégis e szavak magukkal ragadó hatalma helyett hangosabb a zavartság és döbbenet, mely úrrá lesz szívemen, a méltatlankodó tömeget hallva: „Szombat van, nem szabad!...” És félni kezdek. Hogy valóban szombat van, és mit szólnak?!... Hisz a törvény!... Az emberek... Rossznyelv!... Emlékek öntik el fejemet; saját élethelyzetek és hallott történetek. Amikor társadalmi és/vagy vallási törvényeket fölülírt az Élet s a Lelkiismeret. A magára maradottság, a kitaszítottság, a meg nem értett, „ember nélküli” lét nem mindig elviselhető az Ember számára. Ez a fajta magány, megtagadottság a legnagyobb félelme. És a feltétel nélküli elfogadás a legnagyobb reménye. Ember képes erre.

Az én Istenem nem társadalmi normák és szerepek istene. Tökéletességének mércéje, hogy áradó Szeretet Ő, az én tökéletlenségem ellenére is. Életem múló idejébe ez, az örökkévalóságot dobogó hit áraszt célt és értelmet. És fájó-változó adventjeim idején reményem Ézsaiás jövendölése, hogy a megszületőn (is) az Úr lelke nyugszik, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke; és nem látszat után ítél, és nem hallomás után dönt.