Székely Kinga Réka: Időutazás Keletre

2010. 11. 18. Székely Kinga Réka Időutazás Keletre

Hátborzongatóan izgalmas érzés így középkorúan gyermekekkel avagy idősekkel beszélgetni. Életem delén állva gyengéden és kéjesen ölelem át a gyermekkor tiszta Keletét, és az időskor bocsánatért esdeklő Nyugatát. Mintha egy időutazáson vennék részt.

Amikor gyermekekkel beszélgetek, újraélem gyermekkoromat. Tudom, hogy másfajta környezetben más hatások értek, de mégis öröm tölt el, amikor elcsípek egy-egy hangulatot, amely valaha az enyém volt, most pedig a kisgyermekeké.

Középső fiúnk nagy lelkesedéssel rajzolta a minap a képzeletbeli gyümölcsfát. Képzeletbeli, mondja, nem kell valóságos legyen. Így hát megismerhettem a szárnyas szilvát, a nagyorrú kókuszdiót, a sárkányfejű ananászt, a csizmás körtét, az üvegszemű banánt és a szúrós nyelvű almát. Valahányszor kitalált egy újabb képzeletbeli gyümölcsöt, sietett lerajzolni, majd megmutatni nekem. Minden képzeletbeli gyömücsnél tudatta velem, hogy melyek a gyümölcs valós tulajdonságai, és elmagyarázta, hogy a képzeletbeli tulajdonság miért is illik arra a gyümölcsre. Hosszasan hahótáztunk a sok mókán.

Eszembe jutott az az év, amikor gyermekként kórházba kerültem. A kórterem ridegségétől, a gyógyszer- és kantinszagtól sírógörcsöt kaptam. Azt hittem belehalok. Szüleim azt mondták, csináljak úgy mintha nem is lennék kórházban, képzeljem el, hogy otthon vagyok. Tetszett az ötlet. Ceruzát és papírt kértem. Legalább húsz lapot telefirkáltam mindenféle kedvenc rajzzal, majd a lapokat megvizeztem, hogy ráragaszthassam a kórterem falára. Egészen elnyerte tetszésemet a feldíszített kórterem. Ültem a betegágyon, és öntelten forgatva fejemet rá-ránéztem egy-egy műalkotásra. Milyen szép, milyen érdekes!?

Csakhogy, amikor az esti viziten a nővér meglátta a teleaggatott kórtermet, majdnem megütötte a guta, és nagyon barátságtalan hangon utasított, hogy szedjem le műveimet. Megtettem, de nagyon szomorú voltam.

Ezt a szomorúságot láttam középső fiúnk szemében is, amikor hangosabban rászóltam, hogy hagyja abba a képzeletbeli gyümölcsök rajzolását, és azonnal fogjon neki a román leckének. (Activitati in familie, végtelenül fontos.)

Amikor a gyermekeket beráncigálom a felnőtt valóságba, mindig olyan fájdalmas érzésem van, mint amikor a szálka beleszalad a tenyerembe. Nem itt lenne a helye, nem itt kellene legyen a helyük. Azonban amikor rátekintek az öregekre, amikor velük együtt mustrálgatom az eltelt életet, s benne az érdemesen és érdemtelenül elkövetett dolgokat, megnyugszom.

Életünk célja a hajnal-pirkadaton át a perzselő dél, s az erejében megszelídült alkony. A hajnal is el kell teljen, a gyermek felnőtté kell érjen, akkor is ha fáj.