2011. 03. 29. Hogy a lélek utolérjen Buzogány-Csoma István
Egyszer egy missziós lelkész magával vitt egy amerikai nagyvárosba egy eszkimót. Ez megbámulta a rádiót, a finoman ápolt embereket, a kirakatokat, a fényreklámokat, a felhőkarcolókat, a vasutat, aztán a természeti ember szűkszavú egyszerűségével csak annyit mondott: „A fehér emberek nagyon ügyesek. Tudnak nagy házakat építeni, olyan magasakat, hogy az ember elszédül, míg leér a tetejükről. Építenek másféle házakat is, amelyek ugyan nem olyan magasak, de igen-igen hosszúak és egészen maguktól futnak a síneken. Csinálnak kanalakat, amikkel a földet, sőt még a tengert is kiássák. Csinálnak tüzet, amit az ember nem lát, de amit a drótokon mindenhova elküldenek. Beleszorítják azután ezeket kis flaskókba, amik aztán világítanak. De sohasem látja őket az ember imádkozni. Mi, a mi kis falunkban nem tudunk olyan sok mindent, mint a fehérek, de mi többet imádkozunk, és boldogabbak vagyunk. ”
Mi többet imádkozunk, és boldogabbak vagyunk. Bárcsak a mi szánkból hangzana el naponként ez az egyszerű felelet. Nem azért vagyunk-e lelkileg olyan kihajszoltak, olyan kuszáltak, megtörtek, elveszettek és gyengék és mindig sírók… mert elfelejtünk imádkozni? Nem ennek az „elfelejtésnek” a pótlására próbálkozunk annyi mindennel, és feszülünk szakadatlan a mindennapoknak. Igen… Annyi mindennel ki tudjuk tölteni az imádkozás idejét… Kényelem, munka, fáradtság, fölöslegesség, naiv leszólás… (Horváth Richárd nyomán)
Álljunk meg egy pillanatra! Legalább néhány imádságos, zsolozsmás percre, amíg rohanásunkban utolér a lélek, nehogy lélektelenül, lélek nélküli lelki emberekként, üres reményekkel, erőtlenül zuhanjunk le Isten tenyeréről.
Mikor hallgatunk bele a csendbe, hogy ott a lélek mélyén meghalljuk, amint megsúgja nekünk Valaki a nagy titkokat? Csak néhány perc. Néhány szó. Csendben. Csak mi ketten: a Teremtő és a teremtett… és a mi titkaink.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése