2011. 03. 13. Telefonszolgálatban Pál János
Egy kedves anekdotát olvastam a minap. A történet szerint az ötvenes években az egyik rajon titkára május elsején letelefonált az udvaron alkoholmámorosan ünneplő „kollektívbe” (termelőszövetkezet). Miután az irodában tartózkodó János bácsival nem tudott sehogy sem szót érteni, türelmetlenül kérdezte meg, hogy: „Magán kívül van-e ott még valaki?” Az irodai szolgálattal megbízott öreg jóindulatúan és őszintén válaszolt, hogy ebben az órában már mindenki magánkívül van.
A magyar beszédben a „magánkívül” módhatározót elsősorban a haragba, dühbe guruló emberre szoktuk alkalmazni. Arra, aki ilyen élethelyzetekben szélsőséges cselekedetekre, szavakra ragadtatja magát, aki túllép a józan ész, a normális emberi magatartás határain. Arra, aki elveszítve lelkének ember arcát, torz lénnyé minősül át.
Ha a múltat fürkésszük, önkéntelenül támadhat az az érzésünk, hogy a Föld, az emberek hatalmas „kollektívája” is sokszor volt már az anekdotában szereplő termelőszövetkezethez hasonló helyzetben. Számtalanszor megtörtént már, hogy önkívületbe esett az ember, hogy torz alakká lényegült át. Világháborúk, fogolytáborok, börtönök és egyebek megszámlálhatatlan példája mutatja, merre vezet az út, milyen kín szabadul a világra, ha magánkívül tobzódik, dühöng, gyűlölködik a teremtés koronája.
„Fentről” szüntelenül cseng a telefon. Remélem nemcsak János bácsi, nemcsak egy ember lesz önmagánál. Nemcsak néhányan hallják az égi üzenetet. Mert, ha igen, akkor a teremtett világ „kollektívje” is bizony por és hamu lesz, akárcsak a dicső szocializmus termelőszövetkezetei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése