2011. március 3., csütörtök

Lakatos Sándor: Kinek szól a harang?

2011.03.03. Kinek szól a harang? Lakatos Sándor

Jánosfalvi Sándor István (1804–1879) unitárius egyházköri jegyző, író, utazó beszédeinek egy része kéziratos formában maradt ránk. A bámulatos műveltségű, nagyszerű szónok olvasmányos beszédei egyikében a harangok bibliai eredetéről értekezik. Leírja, hogy a harangok eredetét a Biblia szerint Mózes idejéig vezethetjük vissza, mert neki parancsolta meg az Úristen, hogy az Áron főpapi köntösének felső prémére, köröskörül csengettyűket rakjon. A Írás szerint ez azért lenne fontos, hogy ha a főpap bemenne a Szentek Szentjébe, jelezni tudja a csengők hangjával belépési szándékát, hogy nehogy meghaljon. (2Móz 28,35)

Az ókori társadalmakban szokás volt, hogy mikor valaki a király vagy más főember elé akart járulni jelt adott, zörgetett vagy csengetett, hogy ezáltal a bennlévő nagyúrnak tudtára adja érkezését, hogy az uraságot nehogy készületlenül, neglizsében találja. Az Ószövetség népe ezen illemszabályt és szokást az Istenre is alkalmazta, ezért kötötték a csengettyűket a főpap ruhájára, hogy mikor a papi méltóság be akart menni Istenhez, a Szentek Szentjébe, ne érkezzen szemtelenül és tiszteletlenül a mindenható Isten elejébe.

Jánosfalvi gondolatait továbbgördítve kérdezem magamtól, hogy vajon meglephetjük-e még valamivel a Teremtőnket? Okozhatunk-e bármivel is számára meglepetést? Ugye összeférhetetlen Istent, az örök tökéletességet a neglizsé fogalmával kapcsolatba hozni? Mennyivel inkább emberi ismérv a készületlenség és az illetlenkedés!

Gyakran elhangzik, hogy a harangok a híveket hívogatják a templomba, az idő telését jelzik, egyházi ünnepről, halálesetről vagy katasztrófáról adnak hangos jelzést, azonban azt hiszem, hogy a harangok kondulása, a felsoroltak mellett, egyben intik a mindenkori szolgálatra készülő papot is. Figyelmeztetik az Úristen jámbor szolgáját, Áron mindenkori utódját, hogy illetlen dolog, készületlenül az Úr elé járulni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése