2010. 12. 13. Pál János Magyar Midászok
Midász frígiai királyról két monda maradt fent. Az egyik szerint Dionüszosz hálából, Midrász kérésére, lehetővé tette számára, hogy mindent, amit megérint, arannyá változzon. Egy másik monda szerint Apollon szamárfülekkel büntette meg, mert a Pan és közte végbement zenei versenyben Midász a diadalt az előbbinek ítélte oda. Midász titkát a borbélya fedezte fel, és nem állhatván meg, hogy senkinek el ne mondja, egy gödröt ásott a mezőn, és abba kiáltotta bele: Midasz királynak szamárfüle van! A föld azonban nem őrizte meg a titkot, nemsokára nádas nőtt azon a helyen, és a nádas elsusogta az igazságot.
Alföldi Róbert (a Magyar Nemzeti Színház igazgatója) közleményében emlékeztetett: „(...) a Nemzeti Színház vezetőjeként engedélyeztem, hogy a román nemzeti ünnep előestéjén, november 30-án, a Budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében ünnepi megemlékezést tartsanak a Nemzeti Színházban, és bérbe vegyék a Nagytermet. Tettem ezt azon mély meggyőződésem alapján, hogy a két nemzet viharos történelme után, a román és a magyar nép a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz. (...) Sajnos rosszul mértem fel azt, hogy ezen döntésem félreérthető, és ezzel sok magyar ember érzését megsértem. Miközben továbbra is hiszek abban, hogy a múlt fájdalmait európai módon és felelősen kell feldolgozni (...).” (http://hir3.hu/index.php?hir=magazin&hirid=48467&kat=1)
Kérdésem: vajon csak így lehet rendezni a két nép viszonyát, közös dolgainkat? Ha kussolunk, ha spongyát dobunk a múltra, elhallgattatjuk a valóságot? Ha megalázzuk önmagunkat, ha lenyelünk mindent? Ha gyászunk felett koccintgatunk, és önfeledten nevetünk, mint a tébolyult bolond? (Jut eszembe: ha pálinkával kedveskedünk a despotának?) Vajon csak úgy lehet békesség és közeledés, ha minket, határon kint rekedteket megtagadnak, mint Midász a valóságot? És vajon csak úgy tud a román állam „hidat építeni” a két nép közé, ha sebeinket felszaggatja, ha cinizmusával átlépi a Rubicont?! (A Budapesti Román Kulturális Intézet a Nemzeti Színház nagytermét szerette volna kibérelni!)
„Magyar midászok” (kiknek kezében semmi nem lett nemes arannyá, csak valami mássá!)! A megbékélést nem az elhallgatás, meghajlás, szolgalelkűség fogja elhozni, hanem az egyenrangú kölcsönösség. Magyar helységnévtáblákat leszerelő, azok ellen pereskedő stb. hivatalnokok: nem a cinikus lélekbetaposás, hanem a türelem, a megértő tapintatosság, érzékenység építhet hidat a két nép között.
Midászok! A megbékélés valósága másról szól. A mezei nád legalábbis ezt susogja!
ui. 1. A „100 %-ig européer” és „felelős” Alföldi végül is valóban európai (midászi) módon járt el: hallgatni mélyen, és szent a béke (lásd pl. Benes dekrétum, szlovák nyelvtörvény, csángó nyelvhasználat stb.).
ui. 2. Vajon a múlt szamárfüleivel mi mit teszünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése