2010. 12. 24. Tófalvi Tamás Ezerráncú ünnep
„Amikor ünnepelsz, ünnepelj egészen…”
Amikor ma reggel először néztem ki az ablakon, piszkos hólé csöpögött az ereszről. Bágyadt könnycseppként olvadt bele a természetbe, és földi halandók ásító morajára lassú léptekben újraéledt a város. Életem tegnap este elhagyott fonalát keresem, s az érzést, mely ünneplésre serkent…
Amikor ma reggel először olvastam az újságot, mellbe vertek a fájdalmas hírek. Vannak, akik ma nem ünnepelnek. Nincs ahol, nincs amiből, nincs akivel…
Amikor ma reggel először jutott eszembe, hogy ünnepeljek egészen, megijedtem a gondolattól. Ha igazán átadom magam a szeretet, boldogság, béke ünnepének, fájdalmas lesz néhány nap múlva újra beleébredni a zakatoló hétköznapokba. A három napig tartó csoda mélykék tengertükrébe tekintve tán attól rettegtem a legjobban, hogy ez az a pillanat, mikor felfedezhetem őszinte önmagam…
Amikor ma reggel először gyújtottam meg a konyhaasztalon árválkodó gyertya viaszos kanócát, eszembe jutottál. Eszembe jutottál te, édesanya, aki oly sokat tettél azért, hogy családod tiszta házban, meleg étel édes illatával ünnepelje a szeretet estéjét; és eszembe jutottál te, édesapa, aki gondoskodó öleléseddel fogod össze a családod, és vezeted a boldog együvé tartozás érzésének általad kikövezett útjain. Eszembe jutottál te is, örömarcú nagyszülő, szemed ragyogása, szereteted melege, és az, ahogyan egykoron nekem meséltél…
Amikor ma reggel másodszor néztem szembe önmagammal, csak egyetlen gondolat jutott eszembe: „amikor ünnepelsz, ünnepelj egészen…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése