2011. február 22., kedd

Rácz Norbert: Szavak

2011. 02. 22. Szavak Rácz Norbert

Szavakból építettünk magunknak világot.

Szópalotákban lakunk, szórengetegben elvesztődve keresünk pontot mondataink végére, szósivatagban szomjazunk tiszta igeforrásokat, amelyek néha délibábként szaladnak messze tőlünk.

Szavakból alkottunk magunknak világot.

Puha szavakból, olyanokból, mint az anya lehelete gyermeke arcán, amely nem érinti, csak követi a bőr vonalát.

Tüzes szavakból, melyek sisteregve, perzselve zúdulnak ki a szájból, lávalént égetve mindent maguk körül.

Szerelmes szavakból, suttogó, dúdoló, éneklő, vágyban hevülő szavakból.

Kemény szavakból, sziklákból, összeszorított öklökből, száraz, maguknak utat törő vad, romboló szavakból.

Gyászos, jajongó, síró, üvöltő, nyüszítő szavakból, vagy megsemmisítő, mérges, tajtékzó, parttalan, gyülőlő szavakból.

Vagy mézes, hízelgő, émelygő, kétszínű szavakból, vagy könnyed, fütyörésző, kacagó, szabadon szaladó, játékos szavakból.

Szavakból építettünk magunknak világot.

Ám minden szó mögött, ott van egy mély, lágy, kedves szó. Egy szó, mely ott táncol a szélben, és amelyet áhítatosan és lassan suttognak a fák, melyekre táncra perdülnek a galaxisok, és amelytől izzani kezd egyaránt a kő és a tekintet. Egyetlen drága, folyamatosan kimondódó, soha el nem hallgató, véget nem ismerő szó. Az egy, mely mindenben megjelen, de mit észre nem vesz csak az, ki odafigyel. Mint a lét igéje a mondatban: nélkülözhetetlen, mégis legtöbbször láthatatlan. Az Ő szava, s egyben a mi legalapvetőbb szavunk. Ebből ered és – új értelemmel megtelve, a kimondó ember jellemét és lelkét hordozva, alakot nyerve, néha szennyesen, máskor ünneplőbe öltözve – ide tér vissza minden kifejezés.

Ma vigyázni akarok szavaimra, hogy legyen bennük muzsika, és táncolva kergessék egymást, hogy simogassanak, és hogy életem legtisztább ingét magukra öltve, váljanak eggyé e lét folyamával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése