2011. 02. 02. Fohász Újvárosi Katalin
Istenünk, édes Atyánk!
Gondolatban számtalanszor bejártuk e kerek világot, de sehol nem találtunk egy porszemet, amelyből nem a Te teremtett világod pompája mosolygott volna felénk. Mert Téged dicsérnek mindenek, Örök Szeretet!
Teremtményeid legnemesebbjei időnként megállnak Előtted, hogy a megszokott mókuskerékből belépjenek a csendes áhítat kapuján, és Téged dicsőítsenek. Bár próbálkozásaink nem színesek, nem csodálja meg a világ, de mi épp azt hisszük, hogy egyszerűségünkben tudunk igazán megszólítani Téged.
Köszönjük Neked, hogy mindig szeretettel fordulsz hozzánk. Köszönjük, hogy mindig, mindenhol velünk vagy. Akkor is, amikor elfelejtünk, mert elbújunk gondolatainkba, elveszünk a szavakban és eltévelyedünk önmagunkban; akkor is, amikor esdekelve kérjük a segítségedet és akkor is, amikor teljesen közömbösök vagyunk.
Szeretnénk felnőni oda, hogy ezen alkalmak erőforrások legyenek. Mert miképpen a napfelkeltét csodáló ember számára megszűnik a tér és az idő érzékelése, úgy szeretnénk mi is megállni Előtted: érezni, hogy Vagy, hogy jelen vagy, és megtelni azzal a békével, mely gyakran napjainkat is – érezhetően – végigsimogatja.
Bocsásd meg, amikor megfeledkezünk Rólad, s ez láthatóvá is válik viselkedésünkön. Hisszük, hogy fejlődésünk nem áll meg soha, és egyszer majd megértjük a számunkra most érthetetlent.
Kérünk, add meg teremtményeidnek, hogy érezzék a most súlyát, zárják ki a régit, ne aggódjanak a jövőért. Add megérnünk és megélnünk azt, hogy ne saját gondolataink lármázzanak a Veled való találkozások alkalmaikor, hanem a Te örök lényeddel való találkozás öröme járja át valónkat. Add, hogy a mai napon megtapasztaljunk egy szemernyit az örök szeretetből, s azt vigyük magunkkal, hogy illatozzék a világnak. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése