2011. április 22., péntek

Csete Árpád: Árulás

2011. 04. 22. Árulás Csete Árpád

Nyilván árulás történt! Nem mondtak semmit, csak eldöntötték. Összejátszottak, megaláztak, hátam mögött kinevettek, s ma reggel, amikor tükörbe néztem, mindez eszembe jutott. Vajon mennyit érhettem? (Olyankor – amikor árulás történik – mindig kiderül az ember ára!) Remélem, jó sokba kerültem!

Naponta elárultatnak elvek, elképzelések álmok. Minden árulással elvesztünk valakit. Csupaszabbak, meztelenebbek leszünk. Lassan senkink és semmink se marad. Oda a reménység!

Júdás elárulta Jézust, keresztfára juttatta. Hogy miért? Nyilván, ő sem a harminc ezüstpénzért. Valamit várt, remélt tőle, amit nem kaphatott meg… Az eredmény: nagypéntek, mindkettejük halála.

Ma arra gondolok, hogy ha saját magamat árulom el, feladva azt, aki vagyok/voltam, letaposva elveimet, barátaimat, féltve őrzött vélt igazságaimat, akkor, fel tudom-e venni a keresztfát, tudom-e egyedül cipelni a Golgotára, bele tudom-e verni a bűnhődés szegeit az elevenembe, és végül tudok-e bocsánatért imádkozni önmagamért? Tükörbe nézek… Ez itt a kérdés. Keresztkérdés!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése