Lázár Levente: Áldás vagy átok?

2011. 04. 14. Áldás vagy átok? Lázár Levente

Azt hihetnénk, a legkönnyebb beszélni. Hiszen minden nap szavakat formálunk, gondolatokat közlünk, beszélgetünk. Nem nagy ügy. Aztán eljön egy pillanat, amikor levelet kellene írni, ki kellene állni, és emberek előtt kellene szónokolni. Kiderül, nem is olyan könnyű megfogalmazni egy épkézláb mondatot, szavakba formálni egy gondolatot. Számtalan összegyűrt papírfecni vagy számtalan kitörölt karakter és jön a dühöngés, önmarcangolás. Ha minderre azt mondjuk, hogy kellemetlen, akkor kiderül, hogy akkor lesz igazán kellemetlen, amikor valaki megzavarja, amúgyis küszködő gondolatmenetünket, és még kritizál is, sőt leteremt az igazság fanyar valójával. Akkor már nem kell gondolkodni, hogy összeálljon egy jó dörgedelmes káromkodás.

Megfigyeltem, szinte kötőszó manapság egy-egy káromkodásnak is beillő jelző. Az elektronikus üzenetküldés, a rövidített, helytelen szavak gyors kuszasága is csupa káromkodás. Nem is beszélve arról, amikor az a menő, ha valakinek van bátorsága mindebbe beleszőni még Istent is.

Nagy híre van a magyar káromkodásnak, az élbolyban foglal helyet a többi nyelvekkel egyetemben. Vajon miért? Miért könnyebb káromkodni, mint áldást mondani? Válaszként a Csillagok háborúja című film jut eszembe: mert a sötét oldal ösvényén járni mindig könnyebb.

Én is káromkodtam, egyszer emlegettem Istók nevét, de félreértették, és azóta is szégyellem magam. Aztán igyekeztem féken tartani a nyelvem, s végül szokásom lett nem káromkodni.

Szokás kérdése csupán, hogy átkot vagy áldást szól-e nyelvünk. Isten nevét ne káromold!