Székely Kinga Réka: Az idő, mint álarc

2011. 04. 08. Az idő, mint álarc Székely Kinga Réka

Aranyosrákosi Székely Sándorról, aki 1845–1852 között volt egyházunk püspöke, és akit a magyar irodalomtörténet is számon tart, egyik tanítványa, Jakab Elek azt írta, hogy Isten által adott tehetségei ellenére nem vált nevezetessé, mert nagyon szeretett pihenni, enyelegni, sétálni és sziesztázni. A sors fintora mégis, hogy ötvenöt évesen püspöki vizitáció közben halt meg.

E tragikomikus régi történet újra ráirányít az idő problémájára. Mire elég az időm? Mint lelkész nyilván a legtöbbször azt a magyarázkodást kapom vasárnap délután, hogy: ha lett volna időm, elmentem volna a templomba. Tulajdonképpen nekem is jólesik ezt hallani. Mennyivel fájdalmasabban hatna az igazság. Jaj, hogy fájna, ha valaki kimondaná, hogy nem megyek templomba, mert követhetetlenek az ötperces mondatok, nem megyek templomba, mert az unitáriusok csak mellébeszélnek, ezt sem hiszik, azt sem hiszik, ők sem tudják, hogy mit hisznek. Nem megyek templomba, mert lapos a szent szöveg, rideg az imádság és fülszaggató a zsoltár. Nem megyek templomba, mert nincs szükségem rá.

Hagyom hát, hogy félrevezessenek. Jól esik hallanom a megtévesztő magyarázkodást: ha lett volna időm, elmentem volna a templomba, hisz úgy kívánkozom.

A jó Isten azonban tudja és látja, hogy ha én el akarok menni – mondjuk Grönlandra –, akkor elmegyek. Idehívom édesanyámat, hogy vigyázzon a gyermekekre, megkérem a szomszéd kollégákat, hogy végezzék el a szolgálatokat, megkérem a kántornénit, hogy tartsa meg a vallásórákat, kérek kölcsön pénzt, elstoppolok Dániáig, s ott felülök egy halászhajóra, ha éppenséggel Grönlandra akarok menni. Csakhogy nem akarok. Mert ki a bánat kíváncsi a halszagú pingvinekre?

Meglehet, hogy én is ötvenöt évesen vagy még korábban visszaadom lelkem teremtőmnek egy vasárnap délután. De addig szeretnék unitárius embereket látni, akik a vasárnapot Istennel való enyelgéssel és pihenéssel töltik el.

Amíg az Isten életet ad, addig időt is ad. Rajtunk múlik, hogy az időt halszagú pingvinekre, Való világ show-ra, káromkodásra, netán pihenésre, beszélgetésre, imádkozásra használjuk fel vagy használjuk el.