2011. 04. 03. Menekvés Székely Kinga Réka
Amikor utoljára szabadon sunyító farkasokat láttam, 1984 januárját írtuk. Csikorgó hideg ijesztgette az embereket, de gyermeki lelkünk kalandokra kergetett. A szomszéd faluban –nevezetesen Tarcsafalván – lakó osztálytársunk születésnapjára hívattattuk meg magunkat. A szülinap annak rendje-módja szerint lejárt. Lelkünkre volt kötve, hogy sötétedés előtt hazaérjünk. Idejében nekiindultunk gyalog, három kislány bátor szívvel, hazafelé.
A téli alkony bíbor sálat akasztott az ég nyakába. A nyugati dombok a lila minden árnyalatában tündököltek, csodálatos kontraszt volt a havas táj és a bíbor ég. Ebbe a fehér-lila varázslatba osont be egy farkasfalka. Úgy tűnt, hogy követnenk minket. Párhuzamosan jöttek velünk. Didergő emlékezetünkből felidéztük a bölcs tanítást: hangosnak kell lenni, így lehet elijeszteni magunktól az állatokat. Amennyire csak bírta a hangunk, olyan hangosan énekeltünk. Sárga csikó, kerek erdő, poros utca, kobátfalvi rét, piros rózsa, kék ibolya, s a csitári hegyek is előkerültek a vad bűvölésében. Végül egy erdőlő fogatos lett a menedékünk, aki felültetett szekerére. A vastag pokrócot ránk terítette, és dicsérve nyugtatgatott.
Azt a nagy ijedtséget nem tudtam elfelejteni soha. Jeges út, roppanó hó, és a feltartóztathatatlanul közelgő veszély. Mekkora megkönnyebülés, milyen kirobbanó öröm volt a veszély elől elmenekülni.
Néhány napja újra farkasokat láttam. Hajnali hatkor a Kalondán. Egyikük az út közepén sunyította földre a fejét, és alulról nézett föl az autóra. Az utat övező erdőszélről három társa nézett le csillogó vad szemekkel ránk. Belém nyillalt a félelem. Emlékeztem rá. Minden menekvésem, minden félelmem eszembe jutott. Megélt gyengeségeim, céltalanságaim, gyávaságaim, tehetetlenségeim, kicsinyhitűségeim úgy törtek ki belőlem, mint eldugult vécékagylóból a szenny.
De nem volt tartós. Sosem tud az lenni. Hiszen ragyogó tisztára sikál mindent a szeretet és a reménység, amely erdőlő szekéren és ezer más formában mindig elhozza számomra a megmenekülést. A jó Isten ajándékai, a lelki kincsek mosnak tisztára és menekítenek ki minden veszélyből.
Lámpáztam és dudáltam, és a farkas, mint aki beismeri vereségét, elkullogott társai mellé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése